Bibliography of Tamás Lossonczy

Összeállította: Pál Éda

A bibliográfia összeállításában teljességre törekedtem, de feltételezhetően vannak még lappangó cikkek, reprodukciók, melyeknek nem bukkantam nyomára. A leírások autopszia alapján készültek, kivéve a *-gal megjelölteket.

A fejezeteken belül a tételek időrendet követnek. A bibliográfiában szereplő reprodukált alkotásoknál feltüntettem az életmű-katalógus sorszámát (MK=olajképek, G=grafikák), amennyiben azonosításuk egyértelmű volt. Az önállóan megjelent, sok reprodukciót tartalmazó kötetek leírása nem tartalmazza az alkotások katalógusszámát.

Versek L.T.-hoz

Fábián László: Néhány haiku. L. T.-nak
In: Kortárs (Budapest). – 39. évf. 1. sz. (1995. január), p. 21.

Határ Győző: Elpimaszodás
In: A lélek rengése. Válogatott versek. 1933-1988. Orpheusz Könyvek, 1990. p. 287-290.

Somlyó György: Ambivalenciák. Hommage a Szophoklész, Füst Milán emlékének és Lossonczy Tamásnak, szeretettel
In: Élet és Irodalom (Budapest). – 46. évf. 17 sz. (2002. április 26.), p. 21.

Somlyó György: Centenárium – prelimináris. L. T. „Párizsi kék szalon”-jának megnyitására
In: Holmi (Budapest). – 15. évf. 9. sz. (2003. szeptember), p. 1134.

Szepesi Attila: Három Lossonczy-kép
In: Himnusz a varjakhoz / Sz. A. – [Budapest] – Orpheusz K. : Eger – Agria K., 1991. – p. 42-43.

Szepesi Attila: Éjszakai város. L. T.-nak
In: Életünk (Szombathely). – 35. évf. 8. sz. (1997.), p. 797-798.

Szepesi Attila: L. T.: Lovasok
In: Élet és Irodalom (Budapest). – 42. évf. 31. sz. (1998. július 31.), p. 19.

Weöres Sándor: Lossonczy Tamásnak
In: Lossonczy Tamás kiállítása, Eger, 1984. Kiállítási katalógus. Eger, 1984. p. 9.
In: Kortárs (Budapest). – 29. évf. 7. sz. (1985. júl.), p. 113.
In: Kútbanéző. – Budapest : Magvető, 1987. – p. 31.
In: L. Ibolya szobrászművész és L. T. festőművész kiállítása a Miskolci Galériában 1989. április 10.-május 7. – Kiállítási katalógus

Önállóan megjelent kötetek

Bozóky Mária: L. T.
Budapest : Képzőművészeti Alap, 1976. – 46, [2]. p. : ill., színes ; 17 cm. – (Mai Magyar Művészet / [Szerk. Dávid Katalin]) Ismert.: P.Sz.J.
In: Ars Hungarica (Budapest). – 5. évf. 2. sz. (1977.), p. 366.

Palasovszky Ödön: Összecsengések
[írta] Palasovszky Ödön, [rajzolta] Lossonczy Tamás. – Békéscsaba : Megyei Kvt, 1980. – [18] p. ill. ; 31 cm

1956
[bev. L. T.], [utószó Sümegi György]. – Budapest : Új Művészet K., 1995. – [40] p. ; 32 cm. – Eredeti: 17 tollrajz mappában

L. T. – Fábián László
Haiku-könyv. – H.n. : Artena, 1995. – [24] p. – Első borító belső oldalán fekete-fehér fotó, kelt 1991. december: Fábián László, L. Ibolya, L. T.

Pataki Gábor: L.T.
Szerk. Sinkovits Péter. – Budapest : Új Művészet Alapítvány, [1995.]. – 54 p., 34 t. : ill. ; 25 cm. – (Új Művészet Könyvek, ISSN 1215-4814 ; 8). – Magyar és angol nyelven. – Ill.: fekete-fehér portrék és kiállítási enteriörök (1912-1980), 33 olaj-festmény színes reprodukciója (1944-1994), két fekete-fehér grafika az első és hátsó borító belső oldalán (1995). – Bibliogr. 32-34. p.

Marosi Ernő [et al.]: L. T., L. Ibolya
Bp. : Balassi K., 1999. – 88 p. – Tartalma: L. T. egy ciklusa 1991-ből / Marosi Ernő. A festő, aki önmaga társas lénye / Mezei Ottó. L. T.: Sorozat öt képből / Passuth Krisztina. Szabadság-dokumentumok : L. T. rajzairól és alkotói magatartásáról / Pataki Gábor. – Ill.: 38 olaj-festmény színes repr. (1991-1999), 12 grafika fekete-fehér és színes repr. (1940-1946, 1969, 1980-1981, 1994-1997), színes portré. – Bibliogr. 84-86. p.
Ismert.: Philemon és Baucis jelnyelve : L. T. és L. Ibolya képei, szobrai / Ferch Magda
In: Magyar Nemzet (Budapest). – 63. évf. 7. sz. (2000. jan. 10.), p. 11.

L. T.: 1956. 17 tollrajz.
Ajánlás: L. T. Előszó: Litván György. – Budapest : Párizsi Kék Kft., 2006. – [18] t. – Fakszimile kiadás. – Első kiadás könyv formában 1995-ben jelent meg. – A rajzok 1956. jan. és 1957. jan. között készültek. – Magyar és angol nyelven

Andrási Gábor [et al.]: Tanulmányok L. T. művészetéről = Studies on Tamás
Lossonczy’s art. Budapest : Műcsarnok, 2006. – 108, [4] p. : ill., színes ; 31 cm

Írásai, kiállításmegnyitói

Napló, 1 – 26 füzet, 1945. július 2. – 1996. jún. 5. [Kézirat]. – MTA
Művészettörténeti Intézet

Pszichologikumtól mentes művészet
Fekete-fehér repr: Önarckép helyett (1946-)
In: Az új magyar művészet önarcképe. – [Budapest] : Művészbolt, 1946. – p. 26-27. ; 16 cm. – (Európai Iskola könyvtára / szerk. Pán Imre ; 7-8).
In: Az új magyar művészet önarcképe. – [Budapest] : [2B Alapítvány], [2005]. – p. 26-27. ; 16 cm. – (Európai Iskola könyvtára / szerk. Pán Imre ; 7-8). – Reprint kiadás.

Részletek L. T. naplójából
Bev. Hegyi Lóránd. – L.T.: Fragmentumok. 1979.12.02., 1945.10.02 – 1946.06.22., 1963.08.13.
In: Ars Hungarica (Budapest). – 9. évf. 1. sz. (1981.), p. 129-135.

Önéletrajz és naplórészletek
Az önéletrajz 1946, a naplórészletek 1963, 1969, 1979, 1980, 1983, 1984, 1985 keltezésűek.
In: Új Írás (Budapest). – 26. évf. 5. sz. (1986. máj.), p. 77-84.

Kortársai Gadányi Jenőről.
Közli: Heitler László
In: Ars Hungarica (Budapest). – 15. évf. 2. sz. (1987.), p. [253]-254.

A képzőművészet helyzete és állapota
Székfoglaló a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián
In: Holmi (Budapest). – 5. évf. 7. sz. (1993. júl.), p. 962-966.

A kép néz engem
In: Kortárs (Budapest). – 39. évf. 1. sz. (1995. jan.), p. 10-20.

L. T. Czumpf Imrére emlékezik. – Ill.: Czumpf Imre akvarell, 1950-es évek.
In: Új Művészet (Budapest). – 6. évf. 1-2. sz. (1995. jan.-febr.), p. 59.

Kilencvennégy éves korában meghalt Fischer József
Kézirat, 1995. március 6.
In: Új Művészet (Budapest). – 7. évf. 1/2. sz. (1996. jan.-febr.), p. 93-94.

Búcsú Ágh Ajkelin Lajostól
In: Magyar Nemzet (Budapest). – 58. évf. 206. sz. (1995. szept. 2.), p. 18.

Eleven emlékezetünk
In: Alföld (Debrecen). – 48. évf. 3. sz. (1997. márc.), p. 70-71.

Hangnapló, 1 – 69 kazetta, 2000. jan. 1 – 2008. márc. 15. – Hangkazetta

Az ezerarcú. Barátom, Szegedy-Maszák György.
Kiállításmegnyitó, Ernst Múzeum, 2004. június 6 – júl. 4.
In: Új Művészet (Budapest). – 15. évf. 8. sz. (2004. aug.), p. 14-15.

Ars poeticát kérnek …
Fekete-fehér repr.: önarckép (2005)
In: Önarcképek / [Elősző] Pataki Gábor. – [Budapest] : 2B Alapítvány, 2005. p. 28.

Beköszöntő. Kiállítási katalógus előszava
In: Frank Frigyes : Színek szerelmese – F. F. (1890-1976) emlékkiállítása : Zalaegerszeg, Gönczi Galéria – 2005. május 13 – június 30. / A kiállítást rendezte és a katalógust szerkesztette: Révész Emese. – Zalaegerszeg : Gönczi Ferenc ÁMK és KEKI, 2005. – p. 3.

Papp Oszkár Kossuth-díjas. Jelölés Kossuth-díj odaítélésére. Részletes indoklás.
In: Hét Hárs (Budapest). – 9. évf. 1. sz. (2010. húsvét), p. 20.

Kiállítások publikációi

Lossonczy Tamás festőművész gyűjteményes kiállításának képes katalógusa.
Előszó Kállai Ernő. – Budapest : Alkotás Művészház, [1943]. – 15 p. : ill. – Kiállítás az Alkotás Művészházban
Repr.: tusrajz, Derű (olaj, MK 1484), Tüzek és örvények (olaj, MK 1485)
In: Kállai Ernő: Művészet veszélyes csillagzat alatt : Válogatott cikkek, tanulmányok : Művészet és elmélet. – Budapest : CorvIna, 1981. – 313-315. p.
Uj romantika. Szemelvények a XX. század magyar festőművészetéből.
Tamás Galéria V., Akadémia ucca 8. 1944. február 27-március 12. Rendezte és az előszót írta Kállai Ernő. – Budapest, 1944. – [8] p.

Rózsa Miklós emlékkiállítás.
1945. május 20 – június 3. Rendezte és az előszót írta Kállai Ernő. – Budapest : Anonymus Irodalmi és Művészeti Intézet, 1945. – 10 p.

Az első szabad Nemzeti Kiállítás katalógusa.
Magyar Képzőművészek Szabad Szervezete, VI. Andrássy-út 69 (Régi Műcsarnok), 1945 julius hó. – [Budapest] : [MKSZSZ], [1945]. – [16] p.
Az Elvont Művészet első magyar csoportkiállítása Fekete Béla [et al.] műveivel
1946. május 26 – június 10. a Magyar Képzőművészek Szabad Szervezete helyiségében (Andrássy-út 69.). Kállai Ernő tanulmányával és tíz képpel. – Budapest : Kállai Ernő, 1946. – 14 p. – 10 fekete-fehér repr.
Az „Európai Iskola” művészeinek első grafikai és kisplasztikai kiállítása.
M. N. D. SZ. IV. ker. helyiségeiben Kossuth Lajos-utca 13. 1946. március 10 – március 25. – Budapest, 1946. – [3] p.
2 éme Salon des Réalités Nouvelles. Art abstrait concret constructivisme non figuratif orphisme. 21 juillet – 18 aout 1947, Palais des Beaux Arts de la Ville de Paris. – Paris : Salon des Réalités Nouvelles, 1947. – p. 17.

Új világkép.
Galéria a Négy Világtájhoz. Budapest, IV., Semmelweis-utca 1. Megnyitó kiállítás 1947. február 2-23. Tárgymutató Fejér Kázmér előszavával és Kállai Ernő képmagyarázataival. – Budapest : Szíj Rezső, [1947]. – 12 p.

1948. A magyar képzőművészet ujabb irányai.
Nemzeti Szalon Művészeti Egyesület, 1948. január 3 – 18. Rendezte Kállai Ernő. – Budapest : NSZME, [1948]. – 16 p.

L. T. munkáinak a Magyar Képzőművészek Szabadszervezete helyiségében rendezett gyűjteményes kiállítása alkalmával kiadott képes füzet.
Budapest : L.T., [1948]. – [16] p. – Fekete-fehér repr.: Cím nélkül (1927, olaj), Cím nélkül (1939, olaj), Fehérben kulcsolódó (1945-1946, olaj – fa, MK 10), Cím nélkül (1945, olaj), Cím nélkül ((1945, tollrajz), Cím nélkül (1946, olaj), Változó helyzetek (1946, olaj – papír, MK 1), Láncreakció (1946, olaj – vászon, MK 5), Siklás (1947-1948, olaj – vászon, MK 1303), Friss fuvallat (1947, olaj – papír, MK 3), Cím nélkül (1947, olaj), Értünk való technika (1947, olaj – vászon, MK 6), Szerkezet-erő-rend (1947, olaj – vászon, MK 7), Spárgarajz (1948)

Szocialista képzőművészek csoportja 1934 – 1944 emlékkiállítása a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója tiszteletére.
Fővárosi Művelődési Ház, 1969. március 8 – 29. A kiállítást rendezte és a katalógust összeállította F. Mihály Ida. Az előszót írta Soós Klára. – [Budapest], [1969]. – [2], 27 p.

L. T. festményei kamarakiállításának ismertető füzete, Budapest 1970. Fényes Adolf Terem Kiállítási Intézmények. A kiállítást Frank János rendezte. – [Budapest] : L.T., 1970. – p. [4]. – Fekete-fehér repr.: L. T. műtermében, olajkép

L. T. festőművész munkáinak kiállítása, Esztergom, Jókai utca 8., Zodiakus Klub, 1971. márc. / Mucsi András. – [Esztergom, 1971]. – p. [4]. – Mell.: Betétlap: Művek jegyzéke [1] p., Néhány vélemény L.T.-ról 5 p., francia nyelven is. Fekete-fehér ill.: grafika, olajkép, Merev eltökéltek (1970, olaj – vászon, MK 330), Termékeny csönd (1970, olaj – vászon, MK 331)

Hungarian Art. The Twentieth Century Avant-Garde.
An exhibition organized by Thomas T. Solley with essays by Arpad Mezei and Leslie Singer, Indiana University Art Museum, August 30 through October 15, 1972. – Bloomington : Indiana University Art Museum, 1972. – p. 20., 50-51., 69. – Fekete-fehér repr.: Composition (1945, olaj – vászon, MK 1489), Composition 1. (1969, olaj – vászon, MK 1499)

Európai Iskola = L’ École
A huszadik század magyar művészete = L’Art Hongrois du Vingtieme Siécle.
Székesfehérvár, Csók István Képtár, 1973. szeptember 16-december 31. A katalógust összeállította Körner Éva [et al.], a kiállítást rendezte Kovalovszky Márta, Láncz Sándor. – Székesfehérvár, 1973. – [56] p. – fekete-fehér ill.: L.I.(O.Kat. sz. 137), L.T. (MK 1472, MK 1555).

Ungarische Rhapsodie
First Grand Comprehensive Exhibition of Hungarian Sürrealists outside the Socialist Countries. Holiday Inn Luxembourg, May 18th till June 30th, 1973. – [Luxemburg], [1973.] – p. [29]. – fekete-fehér ill. L.T. műtermében.

Kassák. K. Lajos emlékkiállítás, Esztergom, Vármúzeum, 1975. augusztus 15-szeptember 15. A kiállítást rendezte és megnyitja Mucsi András. Előszót írta Dévényi Iván. – Esztergom : Művelődési Központ : Vármúzeum : Városi Könyvtár, 1975. – Leporello. – „In memoriam Kassák”: 29. L. T. Olajfestmény

Festészet ’77.
A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Festő
Szakosztályának kiállítása. Műcsarnok, 1978. január 27-február 19. A kiállítást rendezte és a katalógust szerkesztette: Frank János. – Budapest : Kiállítási Intézméyek, [1977.] – [60] p. – fekete-fehér ill., L.T. (olajkép, 1977, MK 396)

L. T. festőművész kiállítása.
Budapest, Műcsarnok, 1978. december 8 – 1979. január 7. Bev. Palasovszky Ödön. A katalógust szerkesztette és a kiállítást rendezte: Kratochwill Mimi. A kiállítást megnyitotta: Práger László. – Budapest : Műcsarnok, [1978].- [16] p. Fekete-fehér ill.: portré, Kétfejű hal (1976), Kompozíció (1946), Kompozíció (1946-1947), Szerkezet, erő, rend (1947, olaj – vászon, MK 7), Kompozíció (1947), Kitekintés (1971, olaj – vászon, MK 187), Leleplezett szörny (1973), Nehézkességünk legyőzése (1973, olaj – vászon, MK 210), Csapongás (1971, olaj – vászon, MK 296), Mélyrétegek feltárulása (1973, olaj – vászon, MK 203), Nyújtott és nyomott (1974, olaj – vászon, MK 262), Keletkezés (1974), Madár (1975, olaj – vászon, MK 340), Keletkezés (1975), Változó világ (1976, olaj – vászon, MK 351), Emelkedő (1976), Villogó visszhang (1977, olaj – vászon, MK 392), Színkristály tisztelet [!Színkristály áhitat] (1977, olaj – vászon, MK 412), Úszó piramisok fölött (1977, olaj – vászon, MK 403), Szikrázó kékség (1970, olaj – vászon, MK 285), Pajzs II. (1966, olaj – vászon, MK 288), Forgás és lebegés (1966, olaj – vászon, MK 286), Pajzs I. (1960, olaj – vászon, MK 287), Fénysebesség (1970, olaj – vászon, MK 284), Dúlás (1973); borítón: Kompozíció, Kozmikus aktivitás (1975, olaj – vászon, MK 173)

L. T. kiállítása. A kiállítást a győri Múzeumi Képtár mutatja be 1981. júl. 9-től aug. 20-ig ; Rendezte: Salamon Nándor ; A katalógust összeállította: Pfitzner Zoltán ; [bev.] Sík Csaba. – [Győr] : Xántus Múzeum, 1981. – [8] p. – (Xántus János Múzeum katalógusai ; 5). – Fekete-fehér ill.: portré (1981), Cselvetők (1973, olaj – vászon, MK 220), Artemisz (1973, olaj – vászon, MK 224), Születés (1979, olaj – vászon, MK 435), Kettős hang (1979, olaj – vászon, MK 437), Gyöngyöző, Belső hullámverés (1979-1980, olaj – vászon, MK 436), Indulat és mérték (1979, olaj – vászon, MK 433), Világok (1979, olaj – vászon, MK 431), Fekete doboz (1981, olaj – vászon, MK 445)

XX. századi festmények a Xántus János Múzeum gyűjteményéből.
Múzeumi Képtár [Győr], (Alkotmány u. 4.), 1982. május 13-tól június 23-ig.
Rendezte és a katalógus előszavát írta: Salamon Nándor. A katalógust szerkesztette: Jankovits Györgyi. – [Győr] : XJM, 1982. – [21] p. – fekete-fehér ill., L.T. (olajkép, 1973, MK 274)

Kállai Ernő emlékezete.
Óbuda Galéria Bp. III. Fő tér 1. [Zichy-kastély], 1982. nov. 18 – 1983. jan. 9. A kiállítást rendezte: Andrási Gábor ; [előszó] Andrási Gábor, Mezei Ottó ; Kállai Ernő írásait válogatta: Mezei Ottó. – [Budapest] : Budapesti
Képzőművészeti Igazgatóság, 1982. – p. [33]. – Fekete-fehér repr.: Viharban (1944, olaj – vászon, MK 43), Fekete doboz (1981, olaj – vászon, MK 445)

Új Művészetért 1960-1975.
Szeged, Bartók Béla Művelődési Központ – Móra Ferenc Múzeum, 1983. február 20-március 31. Előszót írta Mezei Ottó. – Szeged, 1983. – p. – fekete-fehér ill., L.T. (Eszmélés, olaj-vászon, 1946, MK 47)

Grafikák Kállai Ernő hagyatékából.
Óbudai Pincegaléria, 1984. október 2-november 4. / A kiállítást rendezte és az előszót írta Andrási Gábor. – Budapest : TISSZO GT, 1984. – [3., 6., 9.] p. – Fekete-fehér repr.: Kompozíció (1946, tus), Karikatúra Kállai Ernőről (1945, toll, tinta). – Magyar és angol nyelven

Az Európai Iskola.
Budapest Kiállítóterem, 1984 október 10-november 25-ig. A katalógust írta és szerkesztette: György Péter és Pataki Gábor. A kiállítást rendezte: György Péter, Pataki Gábor és Szűts Miklós. – [Budapest], [1984.] – 38, [2] p. – fekete-fehér ill., L.I. (OK 36), L.T. (MK 1471)

L. T. festőművész kiállítása, Eger, Vármúzeum, 1984. szept. 11-okt. 7. Szerk. Lengyel László, [bev.] Pataki Gábor; a kiállítást rend. Bolykiné Fogarasi Klára, Lengyel László. Kiad. az Egri Dobó István Vármúzeum és a Hatvany Lajos Múzeum. – Eger : Heves Megyei Múzeumi Igazgatóság, [1984]. – [20] p. – Fekete-fehér repr., olajképek: Sorsvillám (1983, olaj – vászon, MK 496), Medúza (1983, olaj – vászon, MK 495), Távirat érkezése (1983, olaj – vászon, MK 510), Ellenkező (1983, olaj – vászon, MK 509), Vergődés (1983, olaj – vászon, MK 505), Párharc (1983, olaj – vászon, MK 502), Váratlan tragédia (1984, olaj – vászon, MK 514), Madár és villám (1984, olaj – vászon, MK 518), Körülmények [!a körülmények] (1984, olaj – vászon, MK 523), Elliptikum (1984, olaj – vászon, MK 522)

L. T. rajzai. Óbudai Pincegaléria, 1985. augusztus 5-25. Bev. György Péter, Pataki Gábor. A kiállítást megnyitja Lóska Lajos. – Budapest : Óbudai Pincegaléria, 1985. – [6] p. – Fekete-fehér repr.: négy grafika (1983-1985)

L. T. Újraértelmezett hagyomány. Előszó: Mezei Ottó ; [Budapest], Fészek Galéria, 1987. jan. 27 – febr. 20. – [Budapest : Fészek Galéria, 1987]. – p. [6]. + mell. – 10 olajkép színes diapozitívje: Életre halálra (1970, olaj – vászon, MK 168), Keletkező [!Keletkezés] (1973, olaj – vászon, MK 208), Friss (1973, olaj – vászon, MK 211), Elszánt (1983, olaj – vászon, MK 498), Egy éjszaka hordaléka [!Egy Éjszaka hordaléka] (1983, olaj – vászon, MK 500), Egy titok belseje (1983), Kitárulkozás (1983), Sorsvillám (1983, olaj – vászon, MK 496), Napvilág öröme (1983), Piramis (1984)

Fábián László: L. T. virágzásai. Gépirat. – [Budapest, 1987.] – 3 p. – Kiállítás megnyitó, Fészek Galéria, 1987. jan. 27 – febr. 20.

L. T. festőművész és L. Ibolya szobrászművész kiállítása a Szombathelyi Képtárban 1987. nov. 27 – 1988. jan. 17-ig. A kiállítást rend. Salamon Nándor, az előszót írta Lukácsy Sándor. – Szombathely : Szombathelyi Képtár, [1987]. – p. [12] p. + 8 mell. –– A kiállítást megnyitotta Mezei Otto. – Fekete-fehér ill.: műteremrészlet, Változások (1976, olaj – vászon), Avatóünnep (1986, olaj – vászon), Orkeszter [!orkeszter] (1987, olaj – vászon, MK 596), Vidám búvár (1987, olaj – vászon). – Magyar és angol nyelven

Arte Hungaro Contemporaneo. Sala San Antonio Abad, Noviembre / Diciembre 1988. Textos Mimi Kratochwill, Klara Otto, Irma Mercedes Agüero. – Abad, 1988. – p. [32]. – Fekete-fehér repr.: Sobra lo Desconocido (Ugató, 1981, olaj-vászon, MK 455)

L. T. festőművész tárlata a Kecskeméti Galériában 1988. május 6 – július 17-ig.
A kiállítást rendezte, a katalógust írta: Mezei Ottó. A katalógust szerkesztette Simon Magdolna. [Megnyitja Bánszky Pál]. – Kecskemét : Kecskeméti Galéria, [1988]. – 8 p. : ill. – Kiállítási katalógus. – Leporello

A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének tavaszi tárlata.
Műcsarnok, 1988. április 28 – május 29. A katalógust szerkesztette és a kiállítást rendezte: Orosz Péter. Bev. Kádár János Miklós. – Budapest : MKISZ, 1988. – p. [40].

Pintura Hongaresa Actual : Museu de Mallorca, del 6 de Maig al 30 de Juny de
1988. Bev. Mimi Kratochwill. – Mallorca : Universitat de les Illes Balears, 1988. – p. 36. – Fekete-fehér repr.: Antagonismes, Lligaments (Vergődő, 1981, olaj – vászon, MK 453), Lladra el desconegut, Abraçada (Ugató ismeretlen, 1981, olaj – vászon, MK 455)

Ungarische Kunst der Achtziger Jahre.
Kunst Verein Passau. Eine Auswahl von Arbeiten auf Papier Zusammengestellt von Andrasi Gabor. 27. Januar bis 19 Februar 1989. – [Passau], [1989.] – p. [21.] – fekete-fehér ill. L.T. (1 olajkép, 1 grafika 1984.)

L. Ibolya szobrászművész és L. T. festőművész kiállítása a Miskolci Galériában
1989. április 10. – május 7. Bev. Mucsi András. A kiállítást rendezte: M. Várhelyi Vanda. – Miskolc : Miskolci Galéria, [1989]. – [16] p. – Fekete-fehér repr.: Teljesség (1988, olaj – vászon, MK 614), Üzenetközvetítés (1946, olaj – vászon, MK 61), Középkor (1962, olaj – vászon, MK 72), Önimádó (1963, olaj – vászon, MK 73), Sierra Nevada (1985, olaj – vászon, MK 556), Tragédia (1988, olaj – vászon, MK 555) ; Színes repr.: Kínai fényjelek (1984, olaj – vászon, MK 516), Illatok IV. (1988, olaj – vászon, MK 625)

Hatvanas évek : Új törekvések a magyar képzőművészetben
Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, 1991. március 14 – június 30. A műtárgylistát összeállította és a kiállítást rendezte: Beke László, Dévényi István, Horváth György ; A dokumentumfotókat válogatta és a kiadványt szerkesztette: Nagy Ildikó. – Budapest : Képzőművészeti Kiadó : Magyar Nemzeti Galéria : Ludwig Múzeum, [1991]. – p. 22., 166-167., 176., 209., 221., 225., 261., 308., 314., 322. – Tartalomból: Az 1960-as évek művészetének rejtett dimenziói = The hidden dimensions of the Hungarian art of the 1960s /Beke László. Beszélgetés Deim Pállal / Kolozsváry Marianna. Beszélgetés Bak Imrével / Bellák Gábor. – Ill.: fekete-fehér fotók. – Színes repr.: Tisztító nagy vihar/Great Purifying Storm (1961, olaj – vászon, MK 71)

L.T. – Fábián László. Kiállítás a miskolci a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban, 1995. június. – Miskolc : II. R.F.K., 1995. – 8 p. : ill. Részletek L.T.-F.L. Haiku-könyvéből.

3×3 From Hungary
July 13 – September 19, 1996, Center for Curatorial Studies, Bard College, Annandale-on-Hudson, New York 12504-5000. Publ. by the Bard Publications Office: Ginger Shore. – [New York] : Center for Curatorial Studies, 1996. – p. 44. – Fekete-fehér ill.: Ősvilág (1963, olaj – vászon, MK 171). – Tartalma: „If All Goes Well”: Hungarian Art in an International Context / Katalin Néray., T. L. and Nonfigurative Painting in Hungary / Gábor Pataki

*Hommage á Kandinszkij, Bak Imre, Gyarmathy Tihamér, Lossonczy Tamás, Lukoviczky Endre, Nádler István, Szőnyei György.
Fészek Galéria, 1991. március 19 – április 19. Rend. Molnár Éva. – Budapest] : [Fészek Galéria], [1996]. – [16] p. ill., színes

Párbeszéd. Hamvas Béla és a képzőművészet.
Kiállítás az író születésének centenáriuma alkalmából. Szentendrei Képtár, 1997. szeptember 18 – november 3. A kiállítást rendezte és a katalógust szerkesztette: Mazányi Judit és Novotny Tihamér. – Szentendre : Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1997. – p. [48]. – Hamvas Béla L. T.-ról és L. T. Hamvas Béláról. – Fekete-fehér repr.: Fehérben (1946-1947, olaj – fa, MK 8), Láncreakció (1946, olaj – vászon, MK 5)

Akvarellek az ezredvégről
Tiszteletadás Soproni Horváth József emlékének. A Magyar Vízfestők Társasága kiállítása a soproni festőteremben, 1998 december 18. – 1999 január 31. Bev. Fábián László. – [Sopron], [1998]. – p. [29.]. – Színes ill. L.T. Bokszolók I. (1998, akvarell)

Válogatás a Vass-gyűjteményből
Csikász Galéria, Veszprém, 1999. február 13-március 29. A kiállítást rendezte és a kiadványt szerkesztette: D. Udvary Ildikó. – Veszprém : veszprémi Művészetek Háza, [1999]. – [8] p. – leporello. – Színes ill.: Színtapintás (1948, olaj – vászon, MK 31)

Het Bruidsfeest van de Krekel : De Europese School de Hongaarse avant-garde, 1945-1949 = Cricket Wedding : The European School the Hungarian Avant-Garde, 1945-1949 / Ed. by Pataki Gábor. – Leiden : Stichting Européer ; Szentendre : Directory of Pest County Museums ; Budapest : Institute of Art of Hungarian Academy of Sciences, 2002. – p. 9., 13., 24., 25., 49., 52., 54., 56., 58., 94-95. : ill. – Exhibition COBRA Museum voor Moderne Kunst, Amstelveen, Januaary 20 – March 17, 2002. – Fekete-fehér ill.: kiállítási plakát (1946), L.T. kiállítási enteriör (1948-). – Színes repr.: Pain and Hope (Fájdalom és remény, 1945, olaj – vászon, MK 60)

Frank János: Párizsi kék.
Elhangzott a Párizsi Kék Szalon megnyitó kiállításán
In: Élet és Irodalom. – 47. évf. 22. sz. (2003. máj. 30.), p. 26.

L. T.kiállítása. Művészetek Háza Modern Képtár, Vass-gyűjtemény, Veszprém,
2003. szeptember 20-december 31. = Exhibition of T. L. : 20 September-31 December 2003. A kiállítást rendezte: Vass László. Előszót írta és a kiállítást megnyitotta: Sinkovits Péter. – Veszprém : Művészetek Háza, 2003. – [9] p. – (Vass-gyűjtemény. Katalógusok ; 01). – Színes repr.: színek szava (1946, olaj – vászon, MK 50), Gépritmus (1946, olaj – vászon, MK 19), Remény és szeretet [!Kócos] (1972, olaj – vászon, MK 318), Cím nélkül [!Kapaszkodó] ( 1972, olaj – vászon, MK 319), Kukorékolás [!(„dac”) Kukorékolás] (1987, olaj – vászon, MK 606), Igézet [!„Igézet”] (1987, olaj – vászon, MK 597), Színek ereje [!„a színek ereje”] (1987, olaj – vászon, MK 603). – Fekete-fehér portré. – Magyar és angol nyelven

Elveszett lapok a XX. századi magyar művészet történetéből – Lost Pages from the History of 20th-Century Hungarian Art = A Makarius-Müller gyűjtemény – The Makarius-Müller Collection.
Kiállítás a pécsi Múzeum Galériában, 2003. november 28. – december 31. A katalógust szerk. és a kiállítást rendezte Várkonyi György. – Pécs : Janus Pannonius Múzeum, 2003. – 43 p. : színes ill. L.T. grafikák (G101/38, 102/38, 103/38, 104/38, 105/38, 106/38, 107/38, 108/38) ; 21 cm. – (A Janus Pannonius Múzeum művészeti kiadványai 100.)

A vízió állandóan változik = The Vision is Always Changing / L. T. : […szerk. Pataki Gábor és Pál Éda] , […kurátor Pataki Gábor]. – Budapest : Ernst
Múzeum, 2004. – 271 p. : ill., színes ; 34 cm. – Naplórészletek és grafikák, 1945-1950. A kötetben szereplő grafikák 2004. december 1. és 2005. január 2. között az Ernst Múzeumban rendezett kiállításon kerültek bemutatásra.
Ismert.: A vízió állandóan változik / Bánsági Bernadette
In: Budai Polgár (Budapest II. ker.). – 14. évf. 9. sz. (2005. máj. 5.), p. 15.

Vásár L.T. legújabb grafikai munkáiból. Ernst Múzeum, 2004. December 10-11. /
Összeáll.: Pál Éda és Stenczer Sára. – Budapest : Ernst Múzeum Kht., 2004. – 28 p. : ill., színes repr.: 95 grafika (2001-2004), 5 szitanyomat.

Csaplár Ferenc: L. játékai.
Elhangzott a Kassák Múzeumban, L. T. Új olajfestmények, grafikák, szobrok című kiállításának megnyitóján
In: Élet és Irodalom. – 48. évf. 38. sz. (2004. szept. 17.), p. 26.

L. T. 100 éves. 2004. április 16-május 8., Gönczi Galéria – Zalaegerszeg.
A kiállítást rendezte: Nagy Johanna, Fábián Zoltán ; Katalógusterv: Fábián Zoltán ; [Bev. Fábián László]. – Zalaegerszeg : Gönczi Ferenc Általános Művelődési Központ és Közép-Európai Kulturális Intézet, 2004. – [10] p. – Színes repr.: Cím nélkül [!Kapaszkodó] ( 1972, olaj – vászon, MK 319), Remény és szeretet [!Kócos] (1972, olaj – vászon, MK 318), Zöld fej [!Fejlevél (nyakszáron)] (1977, olaj – vászon, MK 414), Gyengédség [!Éjfél] (1985, olaj – vászon, MK 564), A mag [!Elysium V.] (2003, olaj – vászon, MK 1169), Nyújtózkodás [!Elysium I.] (2003, olaj – vászon, MK 1165). – Színes portré

Fábián László: A mondat folytatása. Elhangzott Zalaegerszegen, a Gönczi Ferenc
ÁMK kiállítótermében L. T. jubileumi kiállításának magnyitóján. – Színes repr.: A sötétség szelleme (1970, olaj – vászon, MK 166), Élővilág (1963-1964, olaj – vászon). – Fekete-fehér repr.: Gyengédség [!Éjfél] (1985, olaj – vászon, MK 564), Háborgás (1993, olaj vászon), Nehézkességünk legyőzése (1973, olaj – vászon, MK 210), Zöld fej [!Fejlevél (nyakszáron)] (1977, olaj – vászon, MK 414), Kompozíció I. (1973, olaj – vászon), Kompozíció II. (1973, olaj – vászon), A mag [!Elysium V.] (2003, olaj – vászon, MK 1169), Színcsatatér (1990, olaj – vászon), Örömmámor (1990, olaj – vászon)
In: Pannon Tükör. – 9. évf. 3. sz. (2004. máj.-jún.), első borító belső oldal.

Körösényi Tamás: L. T.
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Epreskert, Parthenon-fríz Terem, 2004. május 17-29. = Hungarian University of Fine Arts, May 17-29, 2004.
A kiállítás kurátora K. T. ; Előszó Andrási Gábor. – Budapest : Magyar Képzőművészeti Egyetem, [2004]. – 19 p. – Kiállítási katalógus. – Színes repr.: 16 papírplasztika, 2 portré L.T.-ról, Frank János és Körösényi Tamás a kiállításon. – Magyar és angol nyelven

Tisztelgés L. T. életműve előtt.
Tárlat a Magyar Festészet Napja alkalmából, Millenáris Park, 2004. október 17-27. Bev. Horváth Csaba, ajánlás Pál Éda, a katalógus anyagát kiválasztotta és jegyzetekkel ell. Pál Éda. – Budapest : Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Kabinet, 2004. – [20] p. – Színes kiállítási katalógus 25 olajkép reprodukciójával

Kiállítások. Lossonczy Tamás festőművész, kerületi díszpolgár kiállítása.
Marczibányi Téri Művelődési Központ, Pillanat Galéria.
In: Budai Polgár (Budapest). – 13. évf. 12. sz. (2004.jún. 14.), p. 18.

Andrási Gábor – Pataki Gábor: L. T.
Kiállítás, Műcsarnok, 2005. október 5 – november 13. Kurátor, szerkesztő: A. G., P. G. A kiállítás és a katalógus létrejöttében közreműködött Pál Éda. – Budapest : Műcsarnok, 2005. – [20] p. – színes ill. 16 olajkép és két portré – Válogatás a kiállítási katalógusból.
Színes repr.: Láncreakció (1946, olaj – vászon, MK 5), Temetés (1946, olaj – vászon, MK 53), Barbarizmus (1946, olaj – vászon, MK 69), Emberállat (1955-1956, olaj – vászon, MK 65), Tisztító nagy vihar (1961, olaj – vászon, MK 71), Külső és belső erők küzdelme (1962-1964, olaj – vászon, MK 170), Növényállatok I. (1964, olaj – karton, MK 140), Ősvilág (1963, olaj – vászon, MK 171), Gyöngyizzás (1969, olaj – vászon, MK 127), Jakobinus (1973, olaj – vászon, MK 279), Madár (1975, olaj – vászon, MK 340), Szertartás (1977, olaj – vászon, MK 389), Ibolya ciklus V. (Vonagló) Keserves szépség (1993, olaj – vászon, MK 673), Éda ciklus IV. Konfiguráció (2000, olaj – vászon, MK 977), Aranypart IV. (1991, olaj – vászon, MK 652). – Két színes portré

Andrási Gábor – Pataki Gábor: L. T.
Kiállítás a Műcsarnokban, 2005. október 5 – november 13. Kurátor, szerkesztő és az előszót írta: A. G., P. G. A kiállítás és a képkötet létrejöttében közreműködött Pál Éda. – Budapest : Műcsarnok, 2005. – [188] p. – Életrajz fekete-fehér és színes illusztrációkkal. – Színes repr.: 164 olajfestmény (1941-2005).

Márai Sándor (1900 – 1989)
Hommage Á Márai Sándor. Kiállítás 2006. március 7 – április 30. Home Galéria. A katalógust kiadja és összeállította Kertész Csaba. – Budapest : Kertész Csaba, 2006. – 44 p. – színes ill. L.T. grafika (Márai, 1945).

Vaszary János festőművész tanítványai.
Emlékkiállítás a művész születésének 140. évfordulója alkalmából. Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum, 2007. május 25 – augusztus 20. Szerk. és az előszót írta Géger Melinda. – Kaposvár, Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2007. – 136 p.- színes ill., L.T.: 8., 23., 94, 95 (olajkép, 1947-48, MK 1495) p., és hátsó borító.

Play art
Vízivárosi Galéria, 2007. május 15 – június 22. A kiállítást megnyitja: Sturcz János. – Budapest : Vízivárosi Galéria, 2007. – [16] p. – színes ill., L.T. (Súlyok és vonzások VI., olaj-vászon, 2005, MK 1268)

100 év után = After 100 years
L. T. festőművész kiállítása = Exhibition of works by painter T. L. / Előszó: Marosi Ernő. – Budapest : Magyar Nemzeti Galéria, 2009. – 63 p. – Színes repr. (olajképek, grafikák), portréfotók, képjegyzék, első és hátsó borító belső oldalán Somlyó György Centenárium c. verse magyar és angol nyelven.

Két diktatúra között = Between Two Dictatorships
Az Európai Iskola 1945-1948 = The European School 1945 – 1948.
MAZSIHISZ Magyar Zsidó Múzeum, 2009. Előszót írta, a katalógust szerkesztette, a kiállítást rendezte: Gábor Anna. – [Budapest] : Mazsihisz, 2009. – 40 p. – Fekete-fehér és színes ill., LI. (Sóvárgás, 1940-es évek, OK 35 ; Csavart formák, 1945-46, OK 36), L.T. (Madár 1940, olaj-vászon, MK 1506)

Kernstoktól a kortársakig
Válogatás Práger László gyűjteményéből 2009. Modern Képtár – Vass László gyűjtemény. Művészetek Háza, Veszprém. Előszót írta: Ébli Gábor. Kurátor: Tarczy István. – [Veszprém] : Művészetek Háza, 2009. – [26] p. – színes ill., L.T. (Vádoló kísértetek, olaj-vászon, 1941, MK 41)

Lossonczy Tamás és Lossonczy Ibolya emlékkkiállítás.
Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár, 2011. május 27 – augusztus 22-ig. A kiállítást rendezte: Géger Melinda. – Kaposvár : Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2011. – p. 31. – Színes ill.: 23 műtárgy, 4 fekete-fehér portré.

Cikkek

1940

Kállai, Ernst: Wo stehen unsere jungen Künstler- In: Pester Lloyd (Budapest). – 87. Jg. 294. Nr. (1940. dec. 25.), p. 22.

1941

*Kállai, Ernő: „Ausstellung Thomas und Ibolya von Lossonczy” (Exhibition of T. and I.L.)

In: Pester Lloyd, 1941. április 4.

1942

Kállai Ernő: Őszinte beszámoló egy beszélgetésről

In: Magyar Csillag (Budapest). – 2. évf. 1. sz. (1942. jan. 1.), p. 47.

In: Kortársak szemével : Írások a magyar művészetről, 1896-1945 / vál., jegyzetekkel ellátta és a bev. tanulmányt írta Perneczky Géza. – Budapest : Corvina, 1967. – p. 260. – (A művészettörténet forrásai / szerk. Németh Lajos)

1943

[Elek Artúr] e.a.: Két kiállítás. L. T. festményei
Kiállítás az Alkotás-művészházban

In: Újság. – 19. évf. 95. sz. (1943. ápr. 29.), p. 4. g. l.: Kiállítások. Az Alkotás Művészházban L. T. festőművész …

In: Magyar Nemzet. – 6. évf. 94. sz. (1943. április 28.), p. 10.

Hortobágyi-Hortobágyi: Önmarcangoló művészet
Fekete-fehér repr.: Tüzek és örvények (olaj – vászon)
In: 8 Órai Újság. – 29. évf. 103. sz. (1943. május 8.), p. 4.

[Kállai, Ernő] e. k.: Zwei Ausstellungen II. Der Maler Thomas Lossonczy.
Kiállítás az Alkotás Művészházban.
In: Pester Lloyd. – 90. Jg. Nr. 93. (1943. ápr. 25.), p. 12.

Kállai, Ernst: Die Romantik ist tot – es lebe die Romantik. Schlachten und Abenteur.
In: Pester Lloyd. – (1943. máj. 30.), p. 17-18.

K. I.: Közveszélyes művészeti kinövések.
Kiállítás az Alkotás Művészházban.
In: Magyarság. – 24. évf. 101. (6448.) sz. (1943. máj. 6.), p. 5.

K. N. A.: Az “absztrakt” művészet. L. T. kiállítása.
Kiállítás az Alkotás Művészházban.
In: Esti Kisujság. – (1943. április 24.), p. 6.-r-: Három kiállítás.
Az Alkotás Művészházban …
In: Pest. – 5. évf. 93. sz. (1943. április 27.), p. 7.

R. Szörédi Ilona: Kiállítások.
Kiállítás az Alkotás művészházban.
In: Új Magyarság. – 10. évf. 98. sz. (1943. máj. 2.), p. 13.

Rónay Kázmér
In: Szépművészet. – (1943.) (s. l.): Két kiállítás. Az “Alkotás Művészház”-ban L. T. …
In: Pesti Hirlap. – 65. évf. 94 (21.009). sz. (1943. ápr. 28.), p. 7.

[Szerdahelyi Sándor] sz. s.: Három festő. L. T.
Kiállítás az Alkotás Művészházban.
In: Népszava. – 71. évf. 95. sz. (1943. ápr. 29.), p. 6.

1944

f. j.: Új romantika.
In: Pesti Hírlap. – (1944. márc. 1.)

Dr. Fekete Lajos: A XX. század új romantikája.
In: Református Élet. – (1944. március 4.), p. 8. sz. s.: „Új romantika”. – Kiállítás a Tamás-Galériában.
In: Népszava. – (1944. márc. 2.), p. 6.

1945

Dutka Mária: Rózsa Miklós emlékkiállítás.
In: Világ. – (1945. máj. 23.)

H. B. D.: „Szabad nép, szabad művészet”
In: Magyar Nemzet. – (1945. máj. 26.)

H. Zádor Anna: Rózsa Miklós-emlékkiállítás.
In: Szabad-szó. – (1945. jún. 2.)

k.e.: Hét festő, két szobrász.
In: Kis Ujság. – (1945. május 29.)

m. f.: A képzőművészek szabadszervezetének első kiállítása.
In: Ismeretlen forrás (kivágat)

(máté): Munkásművészek otthona.
In: Kivágat ismeretlen forrásból, p. 13.

Pán Imre: Ma, tegnap, holnap. Új képrombolásról kaptunk hírt … a Nemzeti Kiállításon.
In: Kivágat ismeretlen forrásból. – (1945. -)

(sz.): A Munkáskultúrszövetség művészotthonában.
Fekete-fehér fotók: Bálint Endre műtermében, Nádas József rajza, Losonczy Tamás műtermében, a művészotthon tagjai.
In: Fényszóró (Budapest). – 1. évf. 15. sz. (1945. okt. 31.), p. 15.

sz. s.: A szocialista képzőművészek kiállítása. III.
In: Népszava. – (1945. okt. 20.)

1946

(d. m.): „EURÓPAI ISKOLA” : Új művészcsoport első kiállítása.
In: Független Magyarország. – (1946. márc. 11.), p. 4.

Kállai Ernő: Szelid válasz egy csípős kritikára. Az absztrakt művészet
védelmében.
In: Köztársaság. – (1946. jún. 27.), p. 8.

Lestyán Sándor: Kommunista képzőművészek kongresszusi kiállítása.
In: Szabadság. – (1946. okt. 2.), p. 5.

1947

(d. m.): Az „Új világkép” kiállítása.
In: Világ. – (1947. febr. 6.)

(d. m.): Elvont művészek kiállítása.
In: Világ. – (1947. júl. 20.), p. 6.

d. m.: Három kiállítás.
In: Világ. – (1947. márc. 27.)

G. M.: A közönség hangja. [A II. Szabad Nemzeti kiállításról.]
In: Szabad Művészet (Budapest). – 1. évf. 3. sz. (1947. április), p. 32.

A „Galéria a négy világtájhoz” első …
In: Világ. – (1947. febr. 2.)

Hamvas Béla: Yantra és absztrakció. L. T. képei.
Budapest, 1947. – [4] p. – (Index röpirat- és vitairat-könyvtár / Szerk. Pán Imre ; 7.)

Hamvas Béla – Kemény KatalIn: Forradalom a művészetben. Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon.
Budapest : Misztótfalusi, [1947.], p. 103-112. – Első borítón L. T. grafikája. – 2. jav. kiad. 1989-ben jelent meg, p. 109-118.

Háy Károly László: L.
Kiállítás a Galéria a négy világtájhoz-ban
In: Szabad Nép. – 5. évf. 74. sz. (1947. ápr. 1.), p. 4.

J. M.: „Uj világkép”: Mikro-fotók és absztrakt festmények.
In: Független Magyarország. – (1947. február 3.), p. 5.

K. G.: Uj világkép.
In: Szabadság. – (1947. febr. 16.)

Kállai Ernő: Ember a művészetben.
In: Kortárs. – 1. sz. (1947.), p. 10.

Kállai Ernő: Modern magyar grafikák Svájcban.
In: Nagyvilág. – (1947. jan. 15.)

Kállai Ernő: A természet rejtett arca
Bp. : Misztótfalusi, [1947.], p. 1-36. – Ill.: Rajzó színek

Kállai Ernő – Szegi Pál: Absztrakt művészek kiállítása
Ill. fekete-fehér fotó: L.T. olajképe (1947, MK 1475), Martyn Ferenc olajképe.
In: Szabad Művészet (Budapest). – 2 évf. 8. sz. (1947. szept.), p. 150-152.

Kassák Lajos: Képzőművészetünk Nagybányától napjainkig.
Budapest : Magyar Műkiadó, 1947. – p. 88-89. – Fekete-fehér repr.: Tüzek és örvények (olaj-vászon)

Mándy Stefánia: Beszéltem valakivel a Lossonczy-kiállításon.
In: Szabad Művészet (Budapest). – 1. évf. 3. sz. (1947. ápr.), p. 38.

Mezei Árpád: A „Skupina Ra” csoport kiállításának katalógusa az Európai Iskola
XX. kiállításán, 1947. aug. 31. – szept. 14.

Nagy Tibor: Az absztrakt művészek galériája körül.
In: Nagyvilág. – 2. évf. 7. sz. (1947. máj. 1.), p. [9].

Nagy Tibor: Lossonczy Tamás és Ibolya kiállítása.
In: Kis Újság. – (1947. márc. 30.)

Rabinovszky Máriusz: Természetelvűség és absztrakció
In: Magyarok. – 3. évf. 5. sz. (1947. máj.), p. 379-380.

Román György: Új világkép. A „Galéria a 4 Világtájhoz” kiállítóhelyiség megnyitó kiállítása.
In: Szabad Nép. – (1947. febr. 9.)

Szegi Pál: Kiállítások naplója.
In: Nagyvilág. – 2. évf. 9. sz. (1947. júl. 1.), p. [9].

S. S.: A II. Szabad Nemzeti kiállítás.
In: Szabad Művészet (Budapest). – 1. évf. 3. sz. (1947. április), p. 31.

SZ. s.: Kiállítás. [Galéria a 4 Világtájhoz. L. I. és L. T. kiállításáról.]
In: Világosság. – (1947. április 19.)

V. Zs.: Képzőművészek a hadifoglyokért.
Magyar Művészhetek reprezentatív képzőművészeti kiállítása az Ernst-múzeumban
In: Magyar Nemzet. – 3. évf. 4. sz. (1947. jan. 5.), p. 2.

V. Zs.: Négy kiállítás.
Galéria a 4 világtájhoz
In: Magyar Nemzet. – 3. évf. 68. sz. (1947. márc. 23.), p. 7.

1948

Nagy Tibor: L. T. Kiállítások
Képzőművészek Szabadszervezete.
In: Kis Ujság. – 2. évf. 140. sz. (1948. jún. 20.), p. [4].

Székely Zoltán: L. T. képei. Két kiállítás.
Képzőművészek Szabadszervezete
In: Független Magyarország. – 10. évf. 25. sz. (1948. jún. 14.), p. 4.

Z. K.: L. T.
In: Szabad Művészet. – 2. évf. 7-8. sz. (1948. júl.), p. 255.

1960

Read, Herbert: Histoire de la peinture moderne. – Paris : Somogy, 1960.

1962

*Mándy Stefánia: Az Európai Iskola és előzményei

Budapest, 1962. – p. 30., 43. – (Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából ; 4088). – Kézirat

1967

Kállai Ernő: Őszinte beszámoló egy beszélgetésről.
Szalay Lajossal beszélget Kállai Ernő
In: Kortársak szemével : Írások a magyar művészetről, 1896-1945 / vál., jegyzetekkel ellátta és a bev. tanulmányt írta Perneczky Géza. – Budapest : CorvIna, 1967. – p. 260. – (A művészettörténet forrásai / szerk. Németh Lajos). – Első megjelenés Magyar Csillag, 1942. 1. sz. p. 47.

1968

Bálint Endre: Konstruktív tendenciák a magyar művészetben.
Fekete-fehér ill.: Vajda Lajos, Kassák Lajos, Moholy-Nagy László, Bálint
Endre, Losonczy Tamás, Korniss Dezső, Lantos Ferenc, Gyarmathy Tihamér,
Marosán Gyula, Fekete Béla, Jakovits József.
In: Magyar Műhely (Paris). – 7. évf. 28. sz. (1968. szept. 1.), p. 48-63.

[Bozóky Mária] (bozoky): The abstract work of T. L.
Fekete-fehér repr.: két olajfestmény (MK 6, MK 1489)
In: Daily News. – Vol. 2. No. 167. (1968. júl. 18.), p. 6.

Bozóky Mária: Mi van az absztraktokkal-
In: Kortárs. – 12. évf. 11. sz. (1968. nov.), p. 1844-1845.

Németh Lajos: Modern magyar művészet.
Budapest : CorvIna, 1968. p. 98., 100., 120., 126. – 2. bőv. kiad.: 1972.

1969

Aczél Benő: A nagy varázs.
In: Szabadság (USA). – (1969. nov. 21.), p. 6.

Negyedszázada alakult a Szocialista Képzőművészek Csoportja
In: Az építészet új világa : Tanulmányok / Major Máté. – Budapest : Magvető, 1969. – p. 435-[442]. – (Elvek és utak)

1970

Szabadi Judit: A magyar szürrealizmus és absztrakt képzőművészet BR. gyűjteményében
In: Műgyűjtő. – 2. évf. 3. sz. (1970.), p. 2-5. : ill.

1971

Beke László: Magyar nem-ábrázoló művészet I.
Fekete fehér repr: Papírplasztika
In: Kritika. – 9. évf. 1. sz. (1971. jan.), p. 16-22. ill.

Bojár Iván
In: Magyar Hírlap. – (1971. jan. 26.), p. 6.

[Dévényi Iván] D. I.: Képzőművészet.
A Fényes Adolf terem kamarakiállításáról
In: Vigilia (Budapest). – XXXVI. évf. 3. sz. (1971. márc.), p. 194-196.

[Horváth György] h. gy.: L. T. kamarakiállítása a Fényes Adolf Teremben
In: Magyar Nemzet. – 27. évf. 11. sz. (1971. jan. 14.), p. 4.

Lőrinc Lóránd: Termékeny csönd. Lossonczy Tamás festményei a Fényes Adolf teremben
In: Fővárosi Közmű (Budapest). – IX. évf. 4. sz. (1971. jan. 22.), p. 4.

P. Szücs Julianna: Az Európai Iskola képei Mezei Árpádnál
In: Műgyűjtő. – 3. évf. 1. sz. (1971.), p. 14-17. : ill.

Passuth Krisztina: L. T. kiállítása.
Kiállítás a Fényes Adolf teremben. – Színes repr.: A sötétség szelleme (1970,
olaj – vászon, MK 166), Történelem (1969, MK 1490), Szikrázó kékség
(1970, olaj – vászon, MK 285), Tánc (1967, olaj – vászon, MK 139), Forgás
és lebegés (1966, olaj – vászon, MK 286).
In: Tükör (Budapest). – 6. sz. (1971. február 9.), p. 30.

Szabó György: Megkéshet-e, aki absztrakt-
Kiállítás a Fényes Adolf-teremben
In: Élet és Irodalom (Budapest). – XV. évf. 3. sz. (1971. jan. 16.), p. 12.

1972

Mezei Ottó: L. T. újabb képei a Fényes Adolf teremben.
Fekete-fehér repr.: Történelem (1969, olaj-vászon, MK 1490).
In: Művészet. – 13. évf. 6. sz. (1972.jún.), p. [47-48].

Németh Lajos: Modern magyar művészet.
Budapest : Corvina, 1972. p. 98., 100., 120., 126. – Első kiad.: 1968

1973

Mezei Ottó: L. T. festészetéről.
Fekete-fehér repr: Látomás (1939, olaj, MK 1479), Értünk való technika
(1947, olaj-vászon, MK 6), két műteremrészlet (1970).
In: Magyar Építőművészet (Budapest). – 1. sz. (1973.), p. 52-53.

Nemzeti képtárunk terve. A Magyar Nemzeti Galéria leendő budavári kiállításához.
In: Kritika (Budapest). – 6. sz. (1973. június), p. 20-23.

Passuth Krisztina: A félreértett Európai Iskola. Hozzászólás Vadas József cikkéhez.
In: Élet és Irodalom (Budapest). – XVII. évf. (1973. okt. 27.), p. 12.

Romváry Ferenc: A Modern Magyar Képtár története. Új szerzemények III.
In: A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve. – 17-18. (1972-1973). – Pécs, 1975. – p. 293., 294.

Rózsa Gyula: Az Európai Iskola vizsgája. Kiállítás a Székesfehérvári Képtárban.
In: Népszabadság (Budapest). – 31. évf. 245. sz. (1973. okt. 19.), p. 7.

1974

Aczél Benő: Viszontlátás egy képpel.
In: Szabadság (USA). – (1974. aug. 23.)

Miklós Pál: Képzőművészeti krónika.
In: Jelenkor (Pécs). – 17. évf. 2. sz. (1974. febr.), p. 165-173.

Nagy, Zoltán: Looking back at the “European School”. Exhibition in the King Stephen Museum at Székesfehérvár.
Fekete-fehér repr.: Composition In string (Spárgarajz, 1946, MK 1472).
In: The New Hungarian Quarterly. – Vol. XV. No. 55. (1974. autumn), p. 187-191., [3] t.

1975

D. I.: Jubiláris kiállítás a Műcsarnokban.
In: Vigilia (Budapest). – 40. évf. 7. sz. (1975. júl.), p. 496-497.

Dévényi Iván: Kállai Ernő emlékezete.
In: Tolna megyei Népújság. – 25. évf. 34. sz. (1975. febr. 9.), p. [9].

F. L.: Magyar képzőművészeti vándorkiállítás.
In: Élet és Irodalom (Budapest). – XIX. évf. 24. sz. (1975. jún. 14.), p. 6.

Láncz, S.: “L’École Européenne” (1945-1948)
Repr.: Composition (olaj)
In: Acta Historiae Artium. – Tom XXI. Fasc. 1/2. (1975.), p. 181., 182., 190., 192., 193.

Romváry Ferenc: A Modern Magyar Képtár története. Új szerzemények III. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, XVII-XVIII. 1972-73. – Pécs, 1975.

1977

Losonczy Tamás festőművész, 1975.

In: Martsa Lajos munkássága. – Budapest, Corvina, 1977. – 52. fotó. – (Fotóművészeti kiskönyvtár.)

1978

Gyetvai Ágnes
L. T. : Budapest, Műcsarnok / Gyetvai Ágnes. – Fekete-fehér ill.: olajkép (MK 266).
In: Művészet. – 19. évf. 12. sz. (1978. dec.), p. 48.

Losonci Miklós: A festmény és a kerámia jövője. Lossonczy Tamás képei a
Műcsarnokban. Sövegjártó Mária tárlata a Csepel Galériában.
In: Pest Megyei Hírlap. – (1978. dec. 13.)

Salamon Nándor
Dévényi Iván gyűjteménye / Salamon Nándor
In: Művészet. – 19. évf. 4. sz. (1978. ápr.), p. 2.

Wehner Tibor: Vaszary, Vaszary-tanítványok.
Fekete-fehér repro.: A jó levegő költészete (MK 421).
In: Új Forrás (Tatabánya). – X. évf. 2. sz. (1978. szept.), p. 76-84., 118.

1979

Bodri Ferenc
Az esztergomi modern gyűjtemény helyzete és tervei / Bodri Ferenc
In: Művészet. – 20. évf. 5. sz. (1979. máj.), p. 27.

Brestyánszky Ilona: L. T.
Színes repr.: Ütközések (MK 36), Holdkapu (MK 409), Nyomott és nyújtott formák (MK 262), A jó és gonosz harca (MK 373).
In: Nők Lapja (Budapest). – 31. évf. 1. sz. (1979. jan. 6.), p. 18-19.

D. Fehér Zsuzsa: Losonczi Tamás kiállítása van a Műcsarnokban.
In: Művészeti Magazin TV. – (1979. jan. 2. 20.50)

Forgács, Éva: Tamás Lossonczy – a retrospective.
Fekete-fehér és színes repr.: Light grinder (Fényköszörű MK 33), Waterlife
(Vízi világ MK 355), Hierarchy (Hierarchia MK 424), Gesture (Taglejtés MK 341), Stretched and Squeezed (Nyújtott és nyomott formák MK 336).
In: The New Hungarian Quarterly (Budapest). – Vol. XX. No. 74. (1979. Summer), p. 197-199., [2-4.] t.

Mezei Ottó: L. T. és a magyar szürrealista absztrakció.
Fekete-fehér repr.: Véres panorámák tavaszán (1939, olaj, MK 1480), Forgás
és lebegés (1966, olaj-vászon, MK 286), Tűz és föld (1971, olaj-vászon, MK
332), Dúlás (1973, olaj-vászon, MK 1481). – Színes repr.: Fényköszörű
[Fénykoszorú] (1946, olaj-vászon, MK 33), Fényköltészet (1947, olaj-vászon,
MK 34), Szilárdság és helytállás (1966, olaj-vászon, MK 349)
In: Művészet (Budapest). – 20. évf. 7. sz. (1979. júl.) p. 26-29.

P. Szűcs Julianna: Hundertwasser és Lossonczy avagy párhuzamos ellentétek.
In: Népszabadság. – 37. évf. 13. sz. (1979. jan. 17.), p. 7.

Szamosi Ferenc: L. T. képei. Műcsarnok.
Fekete-fehér repr.: olajfestmény (MK 373)
In: Új Tükör. – 16. évf. 1. sz. (1979. január 7.), p. 4.

Sík Csaba: L. T. köszöntése. Mint a gyerekek és a bölcsek.
In: Új Tükör. – XVI. évf. 33. sz. (1979. aug. 19.), p. 34.

W. T.: Egy festő – egy szobrász.
In: Dolgozók Lapja. – (1979. jan. 4.), p. 4.

Wehner Tibor
Visszhangtalanul : Kortárs képzőművészet Komárom megyében / Wehner Tibor
In: Művészet. – 20. évf. 5. sz. (1979. máj.), p. 37.

1980

Bodri Ferenc
“In memoriam Kassák” / Bodri Ferenc
In: Művészet. – 21. évf. 10. sz. (1980. okt.), p. 45.

Horváth Béla: Beszélgetés Fekete Nagy Bélával a Szocialista Képzőművészek
Csoportjáról.
In: Művészet. – 21. évf. 3. sz. (1980. márc.), p. 12., 13.

1981

Csányi László: L. T. és az absztrakt festészet.
Kiállítás, Győr, Xántus János Múzeum. – Repr.: Távlatok (MK 144),
Kirándulás (MK 145), Az első gőzhajó (MK 146).
In: Tolna megyei Népújság. – 31. évf. 174. sz. (1981. júl. 26.), p. 11.

Ember Mária: L. T. kiállítása a győri Múzeumi Képtárban.
In: Magyar Nemzet. – 37. évf. 190. sz. (1981. aug. 14.), p. 4.

Fábián László: Egy régi barátság ürügyén. L. T.-nál.
Színes ill.: olajkép (1976, MK 347), műteremrészletek.
In: Film Színház Muzsika. – XXV. évf. 30. sz. (1981. júl. 25.), p. 15-[17].

Fábián László: Művészet veszélyes csillagzat alatt. Válogatás Kállai Ernő hagyatékából.
In: Magyar Nemzet. – 37. évf. 192. sz. (1981.aug. 16.), p. 13.

Fábián László: Összecsengések.
In: Magyar Nemzet (Budapest). – XXXVII. évf. 209. sz. (1981. szept. 6.), p. 13.

Kállai Ernő: Művészet veszélyes csillagzat alatt. Válogatott cikkek, tanulmányok.
Művészet és elmélet. Vál., a jegyz., a bibliogr. összeáll., és a bev. írta Forgács
Éva. – [Budapest : Corvina, 1981]. – p. 14., 16., 26., 28., 30., 298., 313-315.,
326., 334., 352., 354. – Fekete-fehér repr., 73. képmell.: Látomás (1939, olaj-vászon)

Salamon Nándor: L. T. új képei. Múzeumi Képtár, Győr.
In: Új Tükör. – 18. évf. 31. sz. (1981. aug. 2.), p. 3-4.

Sinkovits Péter
Absztrakció geometrikus struktúrában : Óbudai Galéria, 1980. X-XI. /
Sinkovits Péter
In: Művészet. – 22. évf. 2. sz. (1981. febr.), p. 51.

1982

Bán András: Absztrakt képek, rajzok, magyar házfalfirkák.
In: Magyar Nemzet (Budapest). – XXXVIII. évf. 135. sz. (1982. jún. 11.), p. 4.

Brestyánszky Ilona: Visszapillantó tükör.
Országos Képzőművészeti Kiállítás, Műcsarnok (Budapest). – Színes ill.: L.T.
Kompozíció (MK 463).
In: Nők Lapja (Budapest). – 34. évf. 19. sz. (1982. máj. 8.), p. [16-17.]

Ember Mária: Tágíthatók-e a Műcsarnok falai-
In: Magyar Nemzet (Budapest). – (1982. ápr. 17.), p. 11.

*György Péter – Pataki Gábor: Ismertetés az ELTE Esztétikai Tanszéke által
rendezett Palasovszky – Lossonczy kiállításról. – 1982. júl.

1983

Balog, André: Öt festő kiállítása New Yorkban.
In: Új Tükör. – 20. évf. 14. sz. (1983. ápr. 3.), p. 26.

Csányi László: L. T. kiállítása Szekszárdon.
Fekete-fehér ill.: L. T. műtermében
In: Tolna megyei Népújság. – 33. évf. 83. sz. (1983. ápr. 9.), p. 11.

Lóska Lajos
Tisztelgés a következetesség előtt : Kállai Ernő emlékezete, Óbuda Galéria,
1982. XI. 18-1983. I. 9. / Lóska Lajos. – Színes repr.: Viharban (1944, olaj –
vászon, MK 43).
In: Művészet. – 24. évf. 3. sz. (1983. márc.), p. 56., 57.

Pataki Gábor: Elégia a reményhez. – Ill.: L.T. Viharban (1944, MK 43).
In: Művészet. – 24. évf. 9. sz. (1983.), p. 12-15.

Salamon Nándor: Dévényi-gyűjtemény. Esztergom, Balassa Bálint Múzeum.
In: Új Tükör (Budapest). – XX. évf. 29. sz. (1983. júl. 17.), p. 4.

Szabó György: Dévényi Iván gyűjteményének kiállítása
In: Magyar Nemzet. – (1983. júl. 13.), p. 5.

Szabó Júlia: Kállai Ernő idézése.
In: Művészet. – 24. évf. 9. sz. (1983.), p. 51-53.

1984

[Bán András] (b.): L. T. köszöntése.
In: Magyar Nemzet. – 47. évf. 189. sz. (1984. aug. 12.), p. 7.

Láncz Sándor: Az Elvont Művészek Csoportja.
Repr.: Eszmélés (1946, olaj-vászon, MK 47), Ütközések (1946-47, olaj-
farost)
In: A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve. – 29. (1984.), p. 247-249.

Mezei Ottó: Szürrealizmus és szürrealista látásmód a magyar művészetben.
Színes repr.: Életre-halálra (1970, olaj-vászon, MK 168)
In: A szürrealizmus enciklopédiája / René Passeron. – Budapest : Corvina,

1984. – p. 279., 281.

Salamon Nándor: Az Európai Iskola grafikái. Győr, Műcsarnok.
In: Új Tükör. – XXI. évf. 18. sz. (1984. ápr. 29.), p. 3-4.

Varga Lajos: Az “európaiak” bölcsőjénél”. Pillantás egy művészeti iskolára.
Kiállítás a Győri Műcsarnokban
In: Kisalföld. – 40. évf. 56. sz. (1984. márc. 7.), p. 5.

1985

Fábián László: Napló és költészet. L. T.-ról.
Grafikák, fekete-fehér repr.: első borító belső oldal, hátsó borítp6 belső oldal,
p. 109-111. (1983)
In: Kortárs. – 29. évf. 7. sz. (1985. júl.), p. 108, 112-113.

Horváth Hilda: Egy szürrealista művész textiltervei az Iparművészeti Múzeumban.
(Marcel Jean)
In: Művészet (Budapest). – 26. évf. 1. sz. (1985. jan.), p. 45-47.

Lóska Lajos: L. T. rajzai. Óbudai Pincegaléria.
Repr.: grafika (1985-)
In: Új Tükör. – 22. évf. 37. sz. (1985. szept. 15.) p. 3.

Lóska Lajos: A tiszta festészet. L. T. és a magyar nonfiguráció.
Színes repr.: Színgócok (1946, olaj-vászon, MK 38), Konfiguráció (1942,
olaj-vászon, MK 29), Kompozíció (1946, olaj, MK 1478), Történelem
(1965, olaj, MK 1490), Kompozíció (1947, olaj, MK 1476), Dúlás (1973, olaj,
MK 1481), Fények (1985, olaj – vászon, MK 546). – Fekete-fehér repr.:
Golgota (1984, tus-papír)
In: Művészet. – 26. évf. 7. sz. (1985.júl.), p. 26-29. p.

P. Szabó Ernő: Grafikák Kállai Ernő hagyatékából
In: Művészet (Budapest). – 26. évf. 1. sz. (1985. jan.), p. 63- 64.

P. Szabó Ernő
Az (Ismeretlen) Európai Iskola / P. Szabó Ernő. – Színes repr.:
Spárgakompozíció (1946, fa – spárga – olaj)
In: Művészet. – 26. évf. 4. sz. (1985. ápr.), p. 54., 55.

*P. Szűcs Julianna: Párhuzamos ellentétek.
Friedrich Hundertwasser és Lossonczy Tamás.
In: Művészettörténés : Kritikák és publicisztikai írások / P. Sz. J. – Budapest :
Magvető, 1985. – p. 505-510.

Salamon Nándor: Találkozó a képtárban. Vendégünk Lossonczy Tamás festőművész.
In: Vas Népe (Szombathely). – XXX. évf. 219. sz. (1985. szept. 18.), p. 5.

1986

A.G.: Új Írás, Világosság. Folyóiratszemle.
In: Magyar Nemzet. – 49. évf. 132. sz. (1986. jún. 6.), p. 4.

Lukácsy Sándor: Lossonczyék.
In: Új Írás. – 26. évf. 5. sz. (1986. máj.), p. első borító, 71-84, hátsó
borító.

1987

A. G.: Egy „mélytengeri búvár” Budán.
Színes ill.: Civilizált emberevő (1987, olaj – vászon, MK MK 607), Tusrajz
(1987), Folytonosság (1986, olaj – vászon, MK 569), Kihívás (1987, olaj –
vászon, MK 608), L. T. (portré)
In: Ország-Világ.- XXXI. évf. 35. sz. (1987.szept. 2.), p. 19.

Frank, János: From the geometric to the organic. Tibor Csiky, Nyrom (Mária Piszer), Tamás Lossonczy. – Színes repr.: Being created (Keletkezés, 1973, olaj-vászon, MK 208), Medusa (Medúza, 1983, olaj-vászon, MK 495).
In: The New Hungarian Quarterly. – Vol. XXVIII. No. 107. (1987. autumn), p. 192-193., [1] t.

Hajdú István: Mélyhűtött elmélet. „Posztgeometria” kiállítás a Fészek Galériában.
In: Magyar Nemzet. – 50. évf. 76. sz. (1987. márc. 31.), p. 7.

Lukácsy Sándor: L. T. húsz festménye.
Kiállítás a Fészek Galériában
In: Vigilia. – 52. évf. 6. sz. (1987. jún.), p. 477-478.

1988

Időszaki kiállítás.
Rendező Mezei Ottó. Megnyitja Bánszky Pál 1988. május 6-án
In: A Kecskeméti Galéria Tájékoztatója. – 2. évf. 2. sz. (1988. máj. – jún.), p. [1].

L.T. festményei. A Kecskeméti Galéria legújabb időszaki kiállítása.
In: Petőfi Népe (Kecskemét). – (1988. -)

Lóska, Lajos: Bio-nonfiguration. Exhibition of Tamás and Ibolya Lossonczy.
Színes repr.: Chain reaction (Láncreakció, 1946, olaj-vászon, MK 5),
Opposite natures (Ellentétes természetűek/Kergetődzés, 1977, olaj-vászon,
MK 393), Infinity (Végtelen, 1986, olaj-vászon, MK 570), Listening to faint
sounds (Neszre figyelő, 1967, 12,5x19x10 cm, LI 68).
In: The New Hungarian Quarterly. – Vol. XXIX. No. 111. (1988. autumn), p. [188]-189., [2] t.

Mezei Ottó: Belső erők.
Lossonczy Tamás és Lossonczy Ibolya kiállítása. Szombathelyi Képtár, 1987.
nov. 27 – 1988. jan. 17. – Színes repr.: Láncreakció (1946, olaj-vászon, MK
5),Végtelen (1986, olaj-vászon, MK 570), Belső erők (1962-64, olaj-vászon,
MK 170), Cím nélkül (1945-46, bronz, LI 37), Csavart formák (1945-46,
gipsz, LI 36).
In: Művészet. – 29. évf. 5. sz. (1988. máj.), p. 55-57.

Mezei Ottó: Lossonczy Tamás festészetéről.
In: Kecskeméti Szemle. – (1988. jún.)

Salamon Nándor: A művészotthon utolsó mohikánjai. A két Lossonczy.
Kiállítás a Kecskeméti Galériában. – Színes repr.: Láncreakció (1946, olaj –
vászon, MK 5), Folytonosság (1986, olaj – vászon, MK 569), Ellentétes
természetűek (1979), Kihívás (1987, olaj – vászon, MK 608), Csavart formák
(1945-46, gipsz, LI 36).
In: Új Tükör. – 25. évf. 20. sz. (1988. máj. 15.), p. 24-25.

Sinkovits Péter
A magyar avantgárd Székesfehérvárból nézve = The Hungarian Avantgarde seen from Székesfehérvár / Sinkovits Péter
In: Művészet. – 29. évf. 5. sz. (1988. május), p. 32., 34.

1989

Andrási Gábor: Huzalszobrok, spárgarajzok, papírplasztikák.
Fekete-fehér ill.: két Spárgarajz (1946), Huzalszobrok (Jómadár, Napóleon,
Cím nélkül, 1980 k., papír – huzal – spárga), Papírplasztika (1968, papír – tus)
In: Művészet. – 30. évf. 6. sz. (1989. jún.), p. 32-34.

Austausch zwischen Ost und West. Ungarische Gegenwartskunde in der St. Anna Kapelle.
In: Passauer Neue Presse. – (1989. jan. 28.)

Balajthy KatalIn: L. T. Le és fel.
Fekete-fehér repr.: Le és fel (1940-1943-, olaj)
In: A hónap műtárgya : Magyar Munkásmozgalmi Múzeum, Budavári Palota
„A” épület, 1989. október 24-november 12. – [Budapest] : MMM, [1989]. – p. [2-3].

Binder, Beatrix: Individualität und Können. Lebendige ungarische Kunst-Szene in der St.Anna Kapelle in Passau.
In: Passauer Neue Presse. – (1989. febr. 1.)

(fg): “A természet rejtett arca”. L. Ibolya és T. kiállítása.
In: Észak-magyarország. – 45. évf. 89. sz. (1989. ápr. 17.), p. 4.

(gyöngyösi): Avantgard a századvégen. L. T. és L. Ibolya kiállítása.
Kiállítás a Miskolci Galériában. – Fekete-fehér repr.: Temetés (1946, olaj-vászon, MK 53)
In: Déli Hírlap (Miskolc). – 21. évf. 88. sz. (1989. ápr. 18.), p. [2].

Hamvas Béla – Kemény KatalIn: Forradalom a művészetben. Absztrakció és
szürrealizmus Magyarországon. 2. jav. kiad. – Budapest : Baranya Megyei
Könyvtár, 1989. – p. 109-118. – (Pannónia Könyvek). – Első borítón L. T.
grafikája. – Első kiad.: 1947, Misztótfalusi

Horpácsi Sándor: Lossonczy Ibolya és Lossonczy Tamás kiállítása. Miskolci Galéria.
In: Új Tükör (Budapest). – XXVI. évf. 22. sz. (1989. máj. 28.), p. 3.

Lóska Lajos: Változatok a képlékenységre. L. T. egy 1987-es sorozatáról =
Variations on plasticity. A series of T. L. of 1987.
Színes repr.: Délceg [!”Délceg”] (1987, olaj – vászon, MK 598), Igézet
[!”Igézet”] (1987, olaj – vászon, MK 597), Szomjúság [!szomjúság] (1987,
olaj – vászon, MK 599), Választás [!”választás”] (1987, olaj – vászon, MK
605), A színek ereje [!”a színek ereje”] (1987, olaj – vászon, MK 603),
Kukorékolás [!(„dac”) Kukorékolás] (1987, olaj – vászon, MK 606)
In: Művészet. – 30. évf. 6. sz. (1989. jún.), p. 35-37.

Lukácsy Sándor: L. T. és L. Ibolya művészete.
Fekete-fehér repr: Kihívás (olaj-vászon), Csillogó visszhang (olaj-vászon),
Viharban (olaj – vászon)
In: Életünk. – 27. évf. 4. sz. (1989. ápr.), p. 297., 326., 360., 369-371.

Mezei Ottó: Az absztrakció színeváltozása L. T. festészetében = Transfiguration of
abstraction in the art of painting of T. L.
Transl. by Eszter Tóth. – Fekete-fehér repr.: Értünk való technika (1947, olaj-
Vászon, MK 6), Fekete árnyak (1942/43, olaj-vászon, MK 54), Az időtlenség
kulcsa (1963, olaj-vászon). – Színes repr.: Szerkezet, erő, rend (1947, olaj-
vászon, MK 7), Tisztító nagy vihar (1961, olaj-vászon, MK 71), Ősvilág
(1963, olaj-vászon, MK 171), Titkos hatalmak homályban (1969, olaj-
vászon), Egy éjszaka hordaléka [!Egy Éjszaka hordaléka] (1983, olaj-vászon,
MK 500), Közeledés (1987, olaj-vászon, MK 610)
In: Művészet. – 30. évf. 6. sz. (1989. jún.), p. 23-31.

Mezei Ottó: Grafikák az újfestészet szélcsendjében
In: Művészet. – 30. évf. 8. sz. (1989. július [!augusztus]), p. 34.

Mezei Ottó: Ha süllyedt: elsüllyedt- L. T. grafikáiról: messzebbről közelítve.
Kiállítás a Miskolci Galériában
In: Napjaink. – 28. évf. 6. sz. (1989. jún.), p. 39 .

Pataki Gábor: Az „absztrakt” Próteusz. L. T. festészete az 1940-es években = The
“abstract” Proteus. The painting of T. L. in the 1940s.
Transl. by Éva Polgár. – Színes repr.: Konfiguráció II. (1941-42, olaj-
vászon), Fájdalom és remény (1945, olaj-vászon, MK 60), Üzenetközvetítés
(1946, olaj-vászon, MK 61), Kompozíció (1945, olaj-vászon), Lüktetés
(1947, olaj-vászon, MK 40). – Fekete-fehér repr.: Barbarizmus (1946, olaj-
karton, MK 69), Lengő (1941-42, olaj-vászon, MK 66)
In: Művészet. – 30. évf. 6. sz. (1989. jún.), p. 18-22.

Sinkovits, Péter: „Én festő vagyok”. Interjú L. T.-sal = “I am a painter”. Interview
with T. L.
Transl. by Éva Polgár. – Színes repr.: Kút (1970, olaj-vászon, MK 316),
Teljesség (1988, olaj-vászon, MK 614), Méret és mennyiség (1947 [!1948],
olaj-karton, MK 37), Kísértés (1970, olaj-vászon, MK 167), Élet (1948,
olaj-vászon, MK 58), Kozmikus aktivitás (1975, olaj-vászon, MK 173),
Sivatagi álom (1966, olaj-vászon, MK 136), Tisztító nagy vihar (1957, olaj-
vászon, részlet, MK 71). – Fekete-fehér repr.: Elsüllyedt világok 1.
(lavírozott toll), Elsüllyedt világok 31. (lavírozott toll)
In: Művészet. – 30. évf. 6. sz. (1989. jún.), p. 10-17.

Sümegi György – Tóth Piroska: “Értünk való technika”.
Beszélgetés Lossonczyékkal.
Fekete-fehér repr.: grafika (1985). – Másodközlés: Idekint és odabent,
Tevan, 1994
In: NapjaInk. – 28. évf. 7. sz. (1989. júl.), p. 37-38.

1990

György Péter – Pataki Gábor: Az Európai Iskola és az elvont művészek csoportja.
Budapest : Corvina, 1990. – p. 7., 12-14., 17., 22., 25., 27-33., 41., 46., 47.,
51., 52., 60., 63., 67., 68., 90., 91., 95., 99., 100., 103-105., 109., 128., 130.,
135., 136., 141., 142., 144., 151., 157., 186-188., 203., 208., képsz.: XII., 13.,
23., 24., 32-34., 42., 43., 202-211. – Színes repr.: Konfiguráció II. (1941-
1942, olaj – vászon). – Fekete-fehér repr.: Önarckép helyett (grafika),
Képzőművészek Szabadszervezete kiáll. (1948, enteriőr), Kompozíció
(1945), Kompozíció (1946-1948), A lepkefogó (1946-1947), Barbarizmus II.
(1946), Vonzás (1946), három spárgakompozíció (1946-1947), Sötétet váltó
fény (1947, olaj – karton, MK 26), Kompozíció (1947)

Láncz Sándor
Természet – táj : A tájábrázolás változásairól / Láncz Sándor
In: Művészet. – 31. évf. 1. sz. (1990. január), p. 4-7. – Fekete-fehér repr.:
Viharban (1944, olaj – vászon, MK 43)

1991

[Fábián László] (fábián): Festővászonra mentett álmok. Látogatóban L. T.-nál.
Fekete-fehér ill.: L. T. és L. Ibolya a műteremben, Mozgó szerkezet (1991,
olaj-vászon, MK 668), Márai (1945, grafika)
In: Új Magyarország. – 1. évf. 205. sz. (1991. dec. 24.), p. 25.

Lóska Lajos: L. T.
Fekete-fehér ill.: grafika (1991-)
In: Magyar Hírlap. – 24. évf. 98. sz. (1991. ápr. 27.), mell. Ahogy tetszik p. [I].

Sík Csaba: L.T.
In: Tamás. / Összeáll. és a tanulmányokat írta Adamik Lajos. – [Budapest] :
Helikon, 1991. – p. 129-130., 1 t. Színes repr.: Illatok II. (1988, olaj – vászon, MK 623)

1992

Szepesi Attila: “Hang-jelek”. L. T. képei.
Kiállítás a Mednyánszky-teremben. – Fekete-fehér ill.: portré, olajkép (MK 332).
In: Pesti Hírlap, 1.(151.) évf. 14. sz. (1992. febr. 28.), p. 11

Lossonczy-kiállítás.
In: Új Magyarország. – (1992. február 22.)

1993

(Inámi): Akadémiai varázslat.
L. T. festőművész és Somlyó György költő székfoglalójára.
In: Új Magyarország. – 3. évf. 34. sz. (1993. febr. 10.), p. 8.

1994

Balogh Gyula: “A szépség a lélek tápláléka”.
Fekete-fehér ill.: portré
In: Magyar Hírlap. – 27. évf. 118. sz. (1994. máj. 21.), p. 19.

[Fábián László] F. L.: L. T. Kitüntetett művészek ’94.
Kossuth-díj
In: Új Magyarország. – 4. évf. 65. sz. (1994. márc. 19.), p. 7.

Fábián László: L. T. kilencvenéves.
Fekete-fehér ill.: portré, Világégés (1942-1943, olaj-vászon, MK 2)
In: Új Magyarország. – 4. évf. 188. sz. (1994. aug. 12.), p. 7.

Kitüntetések adományozása a nemzeti ünnep alkalmából.
In: Magyar Hírlap (Budapest). – 27. évf. 62. sz. (1994. márc. 16.), p. 8.

Luzsicza Lajos
Hétköznapok : Képzőművészeti életünk sorsdöntő évei, 1945-1960 /
Luzsicza Lajos. – Budapest : Közlekedési Dokumentációs Rt. : Szenci Molnár
Társaság, 1994. – p. 73., 204.

Pataki Gábor: Egy művészeti zárvány. Lossonczy Tamás spárgakompozíció-
sorozata. Zádor Anna és L. T. több évtizedes barátságának tiszteletére.
In: Ars Hungarica. – 22. évf. 1. sz. (1994.), p. [184]-187.

SCCA Budapest, Hungary. Bulletin 1991-1994. – Budapest : Soros Foundation,
1994. – p. 100-103. – Soros Center for Contemporary Arts.

Sümegi György – Tóth Piroska: Mozaikok Lossonczyékról.
Kiállítás a Miskolci Galériában, 1989. – Első közlés: Napjaink, 1989. 7.
In: Idekint és odabent : Beszélgetések képzőművészetről / Sümegi György,
Tóth Piroska. – [Békéscsaba] : Tevan K., 1994. p. 24-32. – A borító L. T.
Kínai fényjelek (1984, olaj – vászon, MK 516) festménye felhasználásával készült

1995

Sümegi György: 1956-os rajzokról – vázlatosan.
In: Magyar Szemle. – 4. ÚF. 10. sz. (1995. okt.), p. 1086-1087.

Fenyvesi Félix Lajos: Fájdalom és remény. L. T. kiállítása az Ernst Múzeumban.
Fekete-fehér repr.: Merülés (1970, olaj – vászon, MK 165)
In: Új Magyarország. – 5. évf. 222. sz. (1995. szept. 21.), p. 8.

K. M.: Figyelmébe ajánljuk!
Fekete-fehér ill.: L. T. a Tisztító nagy vihar c. képe előtt 1960-ban
In: Élet és tudomány. – 50. évf. 39. sz. (1995. szept. 29.), p. 1240.

Boros Géza: L. T.: 1956.
Fekete-fehér ill.: 1956 (1956-1957, tollrajz, MK: G3/1), portré
In: Kritika. – 10. sz. (1995. október), p. 47.

Lóska Lajos: A megújult Deák-gyűjtemény.
In: Új Művészet. – 6. évf. 1/2. sz. (1995. jan.), p. 35.

P. Szabó Ernő: A művészet alapja a szeretet. L. T. festőművész kilencvenkét
éves. Riport. – Fekete-fehér ill.: 1956 (1956-1957, tollrajz, MK: G3/1)
In: Magyar Nemzet. – 58. évf. 199. sz. (1995. aug. 25.), p. 11.

Szepesi Attila: Pacsirták.
In: Liget. – 8. évf. 5. sz. (1995. máj.), p. 51-52.

Tímár KatalIn: Színek szava. L. T. kiállítása.
Kiállítás az Ernst Múzeumban. – Fekete-fehér ill.: két “körös” kép az 1940-es évekből
In: Magyar Narancs. – 7. évf. 35. sz. (1995. aug. 31.), p. 36.

Scipiades Erzsébet: Az utolsó vágy. L. T. különös élete.
Fekete-fehér ill.: L. T. műtermében
In: Magyar Hírlap. – 28. évf. 170. sz. (1995. júl. 22.), mell. Ahogy tetszik p. II.

1996

Fábián László: Napló – víziókkal.
Fekete-fehér ill.: hat grafika (1996)
In: Életünk. – 10. sz. (1996.), p. 943-946., 949., 966., 977.

Frank János: Lossonczy.
In: Élet és Irodalom. – 40. évf. 12. sz. (1996. márc. 22.), p. 6.

Kónya Sándor: A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia első évei.
Szerk.: Domokos Mátyás. – Bp. : SZIMA, 1996. – p. 34., 49., 80., 105., [5].,
[8]. – Fekete-fehér ill.

Mazányi Judit: Konstruktívok egy magángyűjteményben. Beszélgetés Vass László
műgyűjtővel.
In: Új Művészet. – 7. évf. 9. sz. (1996. szeptember), p. 17-22.

Mezei Ottó: Az önmagába fogadott világ.
L. T. retrospektív kiállítása az Ernst Múzeumban.
Színes repr.: Fájdalom és remény (1945, olaj-vászon, MK 60), Tisztító nagy
vihar (1961-62 [!1961], olaj-vászon, MK 71), Kút (1970, olaj-vászon, MK
316), A megfélemlítések mestere [!Barbár megfélemlítő] (1975, olaj-vászon, MK 188). – Fekete-fehér ill.: Ősvilág (1963, olaj-vászon, MK 171),
Értünk való technika (1947, olaj-vászon, MK 6), Repülő borzalom [!repülő
borzalom (veszedelem)] (1970, olaj-vászon, MK 327)
In: Új Művészet. – 7. évf. 1/2. sz. (1996. jan.-febr.), p. 4-10., 92.

Sümegi György: A rajzolt 1956.
Fekete-fehér repr.: 1956 (1956-1957, tollrajz, G3-3)
In: Új Művészet. – 7. évf. 10. sz. (1996. okt.), p. 10-11., 12.

1997

Fábián László: Minden út Rómába vezet. Beszélgetés L. T.-sal új mozaikjáról.
Fekete-fehér ill.: L. T. műtermében, vázlat a római mozaikhoz (1996. máj. 29.)
In: Új Magyarország. – 7. évf. 97. sz. (1997. ápr. 26.), p. 11.

Mezei Ottó: A hatvanas évek festészete – madártávlatból.
In: Alföld. – 48. évf. 3. sz. (1997. márc.), p. 54-65.

Román József: Szomorúság és tojásfejek. Rejtőzködő műalkotásokat állítottak ki a
közönség elé a Magyar Nemzeti Galériában.
Színes repr.: Tisztító nagy vihar (MK 71).
In: Népszava (Budapest). – 125. évf. 200. sz. (1997. aug. 28.), p. 11.

1998

[Fábián László] F.L.: A festő naplója.
Színes ill.: öt portré, egy grafika (L. Ibolya).
In: Synergon Magasyn (Budapest). – (1998. Tél), p. 18-19.
A fordulat évei : Politika, képzőművészet, építészet : 1947-1949 / Szerkesztette:
Standeisky Éva, Kozák Gyula, Pataki Gábor, Rainer M. János. – Budapest :
1956-os Intézet, 1998. – p. [215]., 223., 229. – Színes repr.: Élet (1948, olaj –
vászon). – Fekete-fehér ill.: L. T. műtermében. – Tartalomból: “Van alkonyat,
mely olyan, mint a hajnal” : Képzőművészeti viták, 1948-1949 / Pataki Gábor

Marosi Ernő: A tudomány és a művészet közötti diskurzus lehetőségéről.
L. T. kiállitása elé. Elhangzott 1998. május 5-én, az MTA 1998. évi
közgyűlésén, L. T. festőművész kiállitásának megnyitóján. – Színes repr.:
Konfiguráció [!Lendület és torpanás II.] (1997, olaj – vászon, MK 773)
In: Biokémia. – 22. évf. 4. sz. (1998. dec.), p. 77.

P. Szabó Ernő: A szitakötő vágya a tengerre. Látogatás L. T. festőművésznél.
Fekete-fehér ill.: L. T. műtermében
In: Napi Magyarország. – 2. évf. 231. sz. (1998. okt. 2.), p. 12.

Szakolczay Lajos: Kikötő. Jegyzetek éjfél után.
In: Új Forrás. – 30. évf. 4. sz. (1998. ápr.), p. 80-81.

1999

Andrási Gábor [et al]: Magyar képzőművészet a 20. században. Budapest :
Corvina, 1999. – p. 124., 126., 130., 131., 132., 133., 141., 152., 153., 154.,
197., 246. – Színes repr.: Temetés (1946, olaj – vászon, MK 53)

Borsos Mihály: „Legendárium”. Századvégi arcképcsarnok.
Budapest : Magyar Nemzeti Galéria : Pannon GSM, 1999. – p. [168-169]. –
(A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai ; 1999/2). – B. M. fotográfiái. –
Színes fotó.: portré a műteremben

E.K.T.: Kiállítás L. T. képeiből. Kilencvenötödik születésnapján köszöntik a
művészt. Kiállítás a Budapest Galéria Kiállítóházában
In: Népszabadság. – 57. évf. 130. sz. (1999. jún. 7.), p. 28.

Frank János: Naprendszerek, galaxisok.
Kiállítás a Budapest Galériában
In: Élet és Irodalom. – 43. évf. 25. sz. (1999. jún. 25.), p. 16.

Miklós Gábor: Üzenet a jövő századnak. Kedvenc zug.
Színes ill.: két portré, műterementeriör, 5 olajkép (MK 1282, MK 878, MK
880, MK 879, MK 881).
In: Népszabadság Magazin. – 9. évf. 32. sz. (1999. aug. 14-20.), p. 8-9.

Molnár Sándor: Az időtlenség kulcsa. L. T. köszöntése.
Szines repr.: Kalandozások a végtelenbe (1999, olaj – vászon),
Megtermékenyített irányultságok (1999, olaj – vászon), A szitakötő
vágyakozása a tengerre I. [!Szitakötő vágya a tengerre] (1998, olaj–vászon, MK 815)
In: Új Művészet. – 10. évf. 10. sz. (1999. okt.), p. 10-11., 43.

Sümegi György: Lossonczy-mozaik megálló. Róma, EUR Magliana.
Színes és fekete-fehér ill.: mozaikkép a római metró Magliana állomásán
In: Új Művészet. – 10. évf. 10. sz. (1999. okt.), p. 12-13.

Szepesi Attila: Ifjú szívvel, töretlen hittel. L.T. kilencvenöt éves.
Fekete-fehér ill.: portré
In: Napi Magyarország. – 3. évf. 187. sz. (1999. aug. 12.), p. 14.

2000

P. Szabó Ernő: Régi bálványok az új galériában.
In: Magyar Nemzet. – (2000. júl. 15.), p. 14.

Szepesi Attila: Pacsirták.
In: Szepesi Attila: Erdőmaszkok. – Budapest : Kertek, 2000. – p. 136-[138].

2001

Don Péter – Pogány Gábor: Aukciós magyar festők és grafikusok szignótára.
H.n. : Gesta, 2001. – p. 78.

Kortárs magyar művészet.
Körmendi-Csák Gyűjtemény. Válogatás, 1945-2001 = Contemporary
Hungarian art. Collection. Selection = Zeitgenössische ungarische Kunst.
Sammlumg. Auswahl. A válogatást végezte: Dévényi István ; Szerk.
Körmendi Anna. – 2. átdolg. kiad. – Budapest : Körmendi Galéria,
2001. – p. 3., 202-203. – Színes repr.: Nyújtózkodó szerkezet (1973, olaj–
vászon, MK 204)

M. Szűcs Ilona – Kaposi Endre – Kincses Károly: Martsa Alajos és művészbarátai.
H. n. : Magyar Fotográfiai Múzeum, 2001. – p. 75., 128., 131., 136. – Fekete-fehér ill.: portré (1971)

Mezei Ottó: A néma mítosz.
Párhuzamok L. T. és a Cobra csoport művészete között.
Színes ill.: L.T. műtermében munka közben, Cím nélkül (2000, olaj–vászon)
In: Új Művészet. – 12. évf. 12. sz. (2001. dec.), p. 6-8.

P. Szűcs Julianna: A lepel alatt : Írások a művészet és a tekintélyelvű társadalom
kapcsolatáról. – Budapest : Helikon K., 2001. – p. 186., 194. (Helikon

Universitas. Művészettörténet.). – Bibliogr.: p. 219-220. és a jegyzetekben

Passuth Krisztina: Képek és szobrok. L. T. kiállítása.
Színes ill.: Két papírplasztika (2001), Cím nélkül (2000, olaj – vászon). –
Kiállitás a Szinyei Szalonban
In: Új Művészet. – 12. évf. 12. sz. (2001. dec.), p. 8-9.

Pataki Gábor: Cavintonkoboldok. L. T. papírszobrai.
Fekete-fehér ill.: három papírplasztika (2001)
In: Új Művészet. – 12. évf. 12. sz. (2001. dec.), p. 10.

*Pataki Gábor: A spontaneitás kegyelme.
Vízivárosi Galéria, Budapest
In: Műértő. – 4. évf. 5. sz. (2001. máj.), p. 3.

R-r.: Legújabb festmények. L. T. tárlata.
Kiállítás a Vízivárosi Galériában. – Színes ill.: Cím nélkül (2001, olaj – vászon)
In: Pesti Műsor. – 56. évf. 19. sz. (2001. máj. 10-16.), p. 65.

Sinkovits Péter: Támadás a horizonton. L. T.: A nagy célpont.
Színes repr.: A nagy célpont (1973, olaj – vászon, MK 172), Kihűlt divatmajom (1973, olaj – vászon, MK 374)
In: Új Művészet. – 12. évf. 12. sz. (2001. dec.), p. 4-5.

Tóbiás Áron: Álmokban született festmények. L. T. legújabb művei a Vízivárosi
Galériában. – Színes repr.: Éda-ciklus I. Emlék (2000, olaj – vászon, MK 974),
Éda-ciklus IV. Konfiguráció (2000, olaj – vászon, MK 977)
In: Heti Válasz. – I. évf. 7. sz. (2001.05.25.), p. 61.

Zsoldos Szilvia: Álom és ébrenlét határán.
In: Budai Polgár. – 10. évf. 8. sz. (2001. ápr. 19.), p. 14-15.

2002

Beke László [et al]
Magyar művészet 1800-tól napjainkig / Beke László, Gábor Eszter, Prakfalvi
Endre, Sisa József, Szabó Júlia. – Budapest : Corvina K., 2002. – p. 332.,
334., 335., 342. – (Egyetemi Könyvtár). – Vál. irodalom: p. 399-465. –
Fekete-fehér repr.: Spárgakompozíció I. (1946)

Frank János: L. T. rajzai elé.
Fekete-fehér repr.: 22 grafika (2001)
In: Élet és Irodalom. – 46. évf. 5. sz. (2002. febr. 1.), p. 11.

H. D.: Hazatért a Makarius-gyűjtemény. Először találkozhatunk az Európai iskola
festőinek 44 alkotásával
In: Népszabadság. – 60. évf. (2002. nov. 8.)

L. T. : Művészsarok.
Színes repr.: Szikrázó kékség (1970, olaj – vászon, MK 285), Pajzs II. (1966, olaj – vászon, MK 288), Vadon (1982 [!1986], olaj – vászon, MK 577)
In: Biokémia. – 26. évf. 1. sz. (2002. márc.), p. 16.

2003

Aukció L. T. festőművész alkotásaiból.
Fekete-fehér repr.: Vörös kakas (1990, olaj – vászon, MK 632). – Aukció a
Párizsi Kék Szalonban
In: Népszava. – 288. sz. (2003. dec. 11.), p. 13.

Féner Tamás: arcmás.
Szerk. Gera Mihály, előszó Lázár Ervin. – Budapest : INTERART, 2003. – p.
[115]. – Fotóalbum. – Fekete-fehér ill.: portré

G.M.: Hogy érzi magát-
Színes ill.: portré
In: Vasárnapi Hírek (Budapest). – 20. évf. 50. sz. (2003. dec. 14.), p. 3.

Lossonczy Tamás jótékonysági aukciója.
In: Üzleti 7 (Budapest). – 8. évf. 43. sz. (2003. dec. 15.), p. 15.

Lossonczy Tamás kiállítása.
In: Budai Polgár (Budapest). – 12. évf. 10. sz. (2003. máj. 15.), p. 16.

Pataki Gábor: Üde aszú. Kazinczy János Antal képei a Szinyei Szalonban.
Kazinczy János és L. T. közös kiállítása
In: Új Művészet. – 14. évf. 2. sz. (2003. febr.), p. 41.

Román József: A mestercipész gyűjteménye. Vass László kincsei a Veszprémi Modern
Képtárban. Színes repr.: Gyengédség [!Éjfél] (1985, olaj–vászon, MK 564)
In: Magyar Hírlap. – 36. évf. 143. sz. (2003. jún. 21.), mell. Ahogy tetszik p. 21., 28.

2004

100 év.
Színes repr.: Földrengés (2004, olaj-vászon, MK 1182)
In: Pesti Műsor. – 59. évf. 40. sz. (2004. szept. 30 – okt. 6.), p. 56.

Bayer Ilona: Királyi gyűjtemény a királynék városában. Modern Képtár Vass
László-gyűjtemény. Színes ill.: kiállítási enteriőr
In: artmozaik. – (2003. dec. – 2004. jan.), p. 6-13.

Bóta Gábor: „Álmomban is dolgozom”.
Színes ill.: portré
In: Magyar Hírlap. – 37. évf. 290. sz. (2004. dec. 31.), p. 15.

Frank János: 100.
L. T. kiállítása a Fészek Galériában
In: Élet és Irodalom. – 48. évf. 18. sz. (2004. ápr. 30.), p. 30.

Gálaműsor, kerületi elismerések. A II. kerület Díszpolgára kitüntetés átadása.
Fekete-fehér fotó.: L. T. és Pál Éda.
In: Budai Polgár. – 13. évf. 14. sz. (2004. júl. 8.), p. 9.

Gréczy Emőke: „Ezer színt, semmi többet”. Beszélgetés a százesztendős L. T.
festőművésszel.
Színes ill. : két portré L. T.-ról, Vidám kaland (1972, olaj – vászon, MK 369),
Kompozíció (1975, olaj – vászon, MK 323)
In: Profiterol. – 3. évf. 8. sz. ([2004].), p. 82-84.

Kákonyi Péter: L. T. köszöntése.
In: Magyar Nemzet. – 67. évf. 186. sz. (2004. júl. 19.), p. 15.

[Kenessei András] K.A.: Lossonczy-év és -kiállítás a százéves művész tiszteletére.
In: Vasárnapi Hírek. – 21. évf. 7. sz. (2004.02.15.), p. 11.

Kenessei András: Tiziano bátyja. Beszélgetés L. T. festőművésszel.
Színes ill.: L. T. műtermében, grafika cím nélkül (1945, akvarell – papír),
Aranypart VII. (1991, olaj – vászon, MK 655)
In: Műértő. – 7. évf. 9. sz. (2004. szept.), p. 10.

Kerület napja. Elismerések.
In: Budai Polgár (Budapest). – 13. évf. 12. sz. (2004.jún. 14.), p. 14.

Kiállítások.
In: Budai Polgár (Budapest). – 13. évf. 12. sz. (2004.jún. 14.), p. 9.

Kieselbach Tamás: Modern magyar festészet, 1919-1964.
Budapest : Kieselbach, 2004. – p. 31., 679., 681., 683., 791., 817. – Színes
repr.: Élő és élettelen (1945, olaj-vászon, MK 45), Láncreakció (1946, olaj-vászon, MK 5), Tisztító nagy vihar (1961, olaj-vászon, MK 71)

L. T.: 100.
Hír. – Fekete-fehér ill.: portré
In: Magyar Narancs. – 16. évf. 39. sz. (2004. szept. 23.), p. 8.

L. T. 100 éves. Szövegválogatás Hamvas Béla, Kállai Ernő, Marosi Ernő, Passuth
Krisztina, Pataki Gábor, Sinkovits Péter írásaiból.
Színes repr.: Lüktetés (1947, olaj – vászon, MK 40), Egy éjszaka hordaléka
(1983, olaj – vászon, MK 500), Kompozíció (Természet) (1945, olaj –
vászon, MK 1474), Mozgó szerkezet (1991, olaj – vászon, MK 668),
Kalandozások a végtelenbe (1999, olaj – vászon, MK 850), Káosz és rend
(1990, olaj – vászon, MK 643), Élet (1948, olaj – vászon, MK 58), Viaskodás
(1975-1981, olaj – vászon, MK 193), Kozmikus aktivitás (1975, olaj – vászon,
MK 173). – Színes ill.: Kosáry Domokos és L. T. a Fészek Galériában 2004.
IV. 6-án.
In: Új Művészet. – 15. évf. 8. sz. (2004. aug.), p. 4-9.

L. T. festőművész díszpolgár. Kerület Napja, Elismerések.
Fekete-fehér ill.: portré, Teljesség II. (2002, olaj – vászon, MK 1084), Éda
ciklus IV. Konfiguráció (2000, olaj – vászon, MK 977)
In: Budai Polgár. – 13. évf. 12. sz. (2004. jún. 14.), p. 9., 14., 18.

Lossonczy, Gadányi, Meliš. Időszaki kiállítások a Kassák Múzeumban.
Fekete-fehér fotó egy olajképről (MK 1182).
In: Irodalmi Múzeum (Budapest). – 4. évf. 4. sz. (2004-2005. ősz-tél), p. 10-11.

Magyar kollázs : A magyar kollázs/montázs történetéből, 1910-2004 = Hungarian
Collage : From the History of the Hungarian Collage/Montage, 1910-2004.
Győr : Magyar Festők Társasága : Városi Művészeti Múzeum Képtára, 2004. – p. 209., 217.

Marosán Gyula és az Európai Iskola. Hamilton Aulich Art Galéria, 2004. június 30-szeptember 3. – ill.
In: Új Művészet (Budapest). – 15. évf. 8. sz. (2004. aug.), p. 3.

Mézes Gergely: A színek és az évek versenye. A százéves L. T. kiállítása a Kassák Múzeumban.
Színes repr.: Színverseny 2. (2004, olaj – vászon, MK 1191), Szíverseny 5.
(2004, olaj – vászon, MK 1194), Méregkeverő (kollázs), Földrengés (2004,
olaj-vászon, MK 1182). – Fekete-fehér repr.: Vendégleső (2004, grafika),
Térítő (2004, grafika)
In: Magyar Hírlap. – 37. évf. 231. sz. (2004. okt. 2-3.), ahogy tetszik mell. p. 21., 23., 29., 31.

Muladi Brigitta: A Párizsi Kék Szalon. Interjú Pál Édával Lossonczy Tamás állandó kiállításáról.
Színes repr.: Teljesség 1. (1988, olaj – vászon, MK 614), Teljesség 2. (2002,
olaj – vászon, MK 1084), Visegrád (1926, olaj – vászon, MK 1241),
Szimultán (2003, olaj – vászon, MK 1151), Színtapintás (1948, olaj – vászon, MK 31). – Színes fotó: L. T. és Pál Éda
In: Új Művészet. – 15. évf. 8. sz. (2004. aug.), p. 11-13.

P. Szabó Ernő: Nehézségünk legyőzése. L. T. centenáriumi kiállítása Zalaegerszegen.
Színes repr.: Remény és szeretet [!Kócos] (1972, olaj – vászon, MK 318),
Nehézkességünk legyőzése (1973, olaj – vászon, MK 210), A mag [!Elysilum V.] (2003, olaj – vászon, MK 1169)
In: Új Művészet. – 15. évf. 8. sz. (2004. aug.), p. 10-11.

Pataki Gábor: A cédrusfa gyümölcsei. Szabó Júlia (1939-2004).
Fotó ill.: L. T. kiállításának megnyitóján a Fészek Galériában (L.T., Molnár Éva, Szabó Júlia).
In: Új Művészet (Budapest). – 15. évf. 8. sz. (2004. aug.), p. 47-48.

Pogonyi Lajos: Ellopták Kassák úszónadrágját. Lukácsisták.
Színes ill.: L. T. műtermében
In: Népszabadság. – 62. évf. 128/2. sz. (2004. jún. 3.), p. 11.

Práger László: Beszélgetések az Európai Iskoláról.
In: Ars Hungarica. – 32. évf. 1. sz. (2004.), p. [110]., 112., 113., 114., 120-123., 126.

S. M.: Elindult a Lossonczy-év.
In: Népszabadság. – 62. évf. 35/2. sz. (2004. febr. 11.), p. 13.

Scipiades Erzsébet: Százéves, Kossuth-díjas és szerelmes. A Párizsi Kék Szalonban ma ünneplik születésnapján L. T. festőművészt.
Fekete-fehér ill.: L. T. és Pál Éda.
In: Népszava. – 188. sz. (2004.08.12.), p. 6.

Száz év szenvedély. Portréfilm L. T.-ról.
A portréfilmet 2004. aug. 15-én (20.30-21.00) az M2 vetítette. – Fekete-fehér ill.: portré
In: Színes rtv. – 12. évf. 31. sz. (2004. aug. 9-15.), p. 28.

Szegedy-Maszák Mihály: A százéves L. T.
Elhangzott L. T. 100. születésnapi köszöntésén, 2004. augusztus 12-én a
Párizsi Kék Szalonban – Fekete-fehér ill.: négy grafika (2004).
In: Balkon (Budapest). – 8. sz. (2004.), p. 19-21. p.

Szeifert Judit: A festő-doyen. L. T. köszöntése.
In: Élet és Irodalom. – 48. évf. 33. sz. (2004. aug. 13.), p. 12.

Székely Anna: Lóból nem lesz automobil.
Fekete-fehér ill.: L. T. műtermében
In: Népszava. – 90. sz. (2004. április 17.), Szép Szó mell. p. 5.

Szepesi Attila: Porszemek, galaktikák. Százesztendős L. T. festőművész.
Fekete-fehér ill.: Zöld fej [!Fejlevél (nyakszáron)] (1977, olaj – vászon, MK 414)
In: Magyar Nemzet. – 67. évf. 198. sz. (2004. júl. 31.), Hétvégi magazin mell. p. 36.

Szíj Rezső
A “modern” és a “korszerű” művészet haláltánca : cikkek, jegyzetek / Szíj Rezső. – Budapest : Szenci Molnár Társaság, 2004. – p. 175., 263-264.

Vass László Gyűjtemény.
Szöveg Sinóros Szabó Katalin. Bev. Turányi Gábor, Hegyeshalmi László. – Veszprém : ART V. PREMIER, 2004. – p. 21-22. – Színes repr.: Illatok II. (1988, olaj – vászon, MK 623)

zsé: A forma a dolgok lényege.
L. T. köszöntése a Párizsi Kék Szalonban. – Fekete fehér fotók: portré L. T.-ról, Horváth Csaba polgármester köszönti L. T.-t.
In: Budai Polgár. – 13. évf. 17. sz. (2004. aug. 19.), p. 1.

2005

Csányi Beáta, Lovas Dániel
Magyar aukciós kézikönyv, 2005 / szerk. Csányi Beáta, Lovas Dániel. – [S.l.] : Panton Bt. : CS.B. Bt., [2006]. – p. 70. – (decoArt könyvek ; 3.)

Csaplár Ferenc: Lossonczy, Gadányi, Melis. Időszaki kiállítások a Kassák Múzeumban.
Fekete-fehér repr.: Földrengés (2004, olaj-vászon, MK 1182)
In: Irodalmi Múzeum : a Petőfi Irodalmi Múzeum hírlevele. – 4. évf. 4. sz.
(2004-2005. ősz-tél.), p. 10-11.

Don Péter, Lovas Dániel, Pogány Gábor
Új magyar szignótár : Aukciós magyar festők és grafikusok válogatott aláírásai és kézjegyei / Don Péter, Lovas Dániel, Pogány Gábor. – [S.l.] :
Panton Bt. : Cs.B. Bt., [2005]. – p. 74. – (decoArt könyvek ; 1.)

Fecske: Emlékezetből fest a vak Lossonczy.
Színes ill.: kollázs, portré
In: Blikk. – 12. évf. 290. sz. (2005. okt. 24.), p. 6.

Kádár Márta: Látogatóban.
Kiállítás, Műcsarnok. – Színes repr.: Tisztító nagy vihar (1961, olaj – vászon, MK 71), Emberállat (1955-1956, olaj – vászon, MK 65).
In: Élet és Tudomány. – 60. évf. 45. sz. (2005. nov. 11.), p. 1431.

Kovalovszky Márta: A modern magyar festészet remekei, 1896-2003.
Budapest : Corvina, 2005. – p. 112-113. – Színes repr.: Vonzás (1946, olaj – farost, MK 22), Spárgakompozíció I. (1946, tempera – falemez –szög – spárga)

LD.: A belső látás kegyelme.
Kiállítás a Műcsarnokban. – Fekete-fehér ill.: Kosáry Domokos és L. T. a megnyitón
In: Budai Polgár. – 14. évf. 21. sz. (2005. okt. 20.), p. [1], 3.

Marton Éva: Kitaposott úton nem teremnek virágok. Látogatóban L. T. festőművésznél.
Lugosi Lugo László fotóival. – Fekete-fehér ill.: L.T. és műterme
In: artmagazin. – 3. évf. 5. sz. (2005.), p. 34-37.

Martos Gábor: Múltjelen. (L. T.-ról).
Fekete-fehér repr.: Gyöngyizzás (1969, olaj – vászon, MK 127)
In: Népszava. – 254. sz. (2005. okt. 29-30.), Szép szó mell. p. 4.

Sikeres Lossonczy-grafikák.
Aukció az Ernst Múzeumban. – Színes repr.: Lendületben (ecsetrajz – gouache)
In: Világgazdaság. – 37. évf. 21. (9033.) sz. (2005. jan. 31.) p. 15.

Szakolczay Lajos: Rendkereső „káosz”. L. T. életműkiállítása a Műcsarnokban.
Színes repr.: Tisztító nagy vihar (1961, olaj-vászon, MK 71), Láncreakció (1946, olaj-vászon, MK 5), Kozmikus aktivitás (1975, olaj-vászon, MK 173, Ibolya-ciklus V. (Vonagló) Keserves Szépség (1993, olaj-vászon, MK 673)
In: Mai Magyar Kultúra. – 11. évf. 7. sz. ( 2005. Tél), p. 31-33.

zsé: Festmények ajándékba.
L. T. a II. kerületi önkormányzatnak ajándékozta három festményét. – Ill. két fekete-fehér fotó: Szalai Tibor, Horváth Csaba, L. T., Pál Éda a műteremben, az ajándékba adott képek.
In: Budai Polgár. – 14. évf. 3. sz. (2005. febr. 10.), p. 3.

Zsille Ákos: A munka tartja életben.
Színes ill.: portré L. T.-ról, feleségével a műteremben, Érdeklődő[!érdeklődő (kiváncsi-)] (1995, olaj – vászon, MK 701)
In: Helyi Théma : II. kerület. – 2. évf. 17. sz. (2005. máj. 4.) p. 1, 9.

2006

1956. 17 tollrajz.
Fekete-fehér repr.: tollrajz (1957, G3-5). – A fakszimile kiadás ismertetése
In: Budai Polgár. – 15. évf. 22. sz. (2006. nov. 2.), p. 13.

Borsos Mihály: expositio I. művészek, műtermek, művek.
B. M. fotográfiái. – Budapest : Vince K. : Magyar Nemzeti Galéria, 2006. – p.
146-149. – Fekete-fehér ill.: L.T. portréja műtermében, műterementeriör. – Színes repr.: Pirkadat (2004, olaj – vászon, MK 1245)

Don Péter, Lovas Dániel, Pogány Gábor
Új magyar művésznévtár : L – Zs / Don Péter, Lovas Dániel, Pogány Gábor. – [S.l.] : Panton Bt., 2006. – p. 33., 549. – (decoArt könyvek ; 2.). – Fekete-fehér repr.: Cím nélkül (1947, tus – papír, G 26-1/2)

Dudás Zoltán: Önkéntes búelhárító.
Színes ill.: portré
In: Népszabadság. – 64. évf. 167/1., 2. sz. (2006. júl. 19.), p. 18.

Ébli Gábor
Magyar műgyűjtemények, 1945-2005 / Ébli Gábor. – Budapest :
Enciklopédia K., 2006. – p. 26., 28., 70., 138., 247., 276., 342. –
Tartalomból:
Természetelvű absztrakció / Práger László. Az absztrakció pártfogója / Mezei
Ottó. Grafikák Kállai Ernő hagyatékából, Óbudai Pincegaléria, 1984. október
2-november 4. Madárlátta Európai Iskola / Makarius Sameer. Páneurópai
avantgárd / Pán Imre, Mezei Gábor. Kortárs művészeti nyelvtanoda.

Gréczi Emőke
Bálint élre került : Mű-Terem Galéria, Budapest / Gréczi Emőke. – Az aukcióról. Bálint Endre: Petróleumlámpás c. képének reprodukciójával.
In: Műértő (Budapest). – 9. évf. 12. sz. (2006. dec.), p. 18.

Litván György: 1956. Lossonczy Tamás képei elé.
Előszó L.T. 1956. 17 tollrajz c. mappájának fakszimile kiadásához. 12 reprodukcióval a mappából.
In: Élet és Irodalom (Budapest). – 50. évf. 42. sz. (2006. okt. 20.), p. 29.

Mézes Gergely
Tárlatcsata győztesekkel / Mézes Gergely
In: Magyar Hírlap (Budapest). – (2006. dec. 5.), p. 15.

Muladi Brigitta
A festészet valóságos fikciója : Marosán Gyula retrospektív kiállítása a
MűvészetMalomban / Muladi Brigitta
Marosán Gyula három képének reprodukciójával.
In: Új Művészet (Budapest). – 17. évf. 11. sz. (2006. nov.), p. 32-33.

Őszig legelnek a fővárosi flaszteren a műanyag tehenek.
Színes ill.: portré.
In: Színes bulvár lap. – 7. évf. 185. sz. (2006. júl. 9.), p. 8.

Sinkovits Péter: Késleltetett ünneplés. L. T. kiállítása.
Kiállítás a Műcsarnokban, 2005. okt. 5 – nov. 13. – Színes repr.:
Gyöngyizzás (1969, olaj – vászon, MK 127), Rejtőző hatalmak [!REJTŐZŐ
HATALMAK, titkos hatalmak homályban] (1969, olaj – vászon, MK 190),
Növényállatok II. (1964, olaj – karton, MK 141), Emberállat (1955-56, olaj –
vászon, MK 65), Konfiguráció (1941-42 [!1942], olaj – vászon, MK 29),
Tisztító nagy vihar (1976 [!1961], olaj – vászon, MK 71), Toronyőr (1947,
olaj – vászon, MK 427/72), Ősvilág (1963, olaj – vászon, MK 171),
Harmadik évezred köszöntése II. [!IV.] (2001, olaj – vászon, MK 991)
In: Új Művészet. – 17. évf. 1. sz. (2006. jan.), p. borító, 4-7.

Szakolczai Lajos: Kikötő. Ezredvégi napló – irodalomról, színházról, képzőművészetről, operáról.
In: Budapest : Hungarovox, 2006. – p. 260-262.

*Tehénparádé.
Fekete-fehér ill.: L. T. és Pintér András
In: Budai Polgár. – 15. évf. 12. sz. (2006. jún. 15.), p. 15.

2007

Játékos művészet.
Kiállítás a Vízivárosi Galériában.
In: Budai Polgár. – 16. évf. 11. sz. (2007. jún. 1.), p. 16.

Kolozsi Pál Péter: Játékos művészek a Vízivárosban. Az alkotók életkora között hetven év a különbség.
In: Napi Gazdaság. – (2007. máj. 25-26.), p. 7.

Kürti Emese: Kecske, káposzta.
Kiállítás a Vízivárosi Galériában.
In: Kultúra.hu – (2007. máj. 15.)

Rózsa Gyula: Játszópajtások. Kiállítás. Play Art. Vízivárosi Galéria.
In: Népszabadság. – (2007. máj. 30.), p. 12.

Szeretem az életet!
Fekete-fehér fotó a kiállítás megnyitójáról, középen Passuth Krisztina.
In: Budai Polgár. – 16. évf. 9. sz. (2007. máj. 4.), p. 15.

2008

„Azt csináltuk, amit és ahogy lehet” : Lossonczy Tamás festőművésszel Szeifert Judit készített interjút.
In: Élet és Irodalom (Budapest). – 52. évf. 44 sz. (2008. okt. 31.), p. 1., 3., 4., 6., 7.,
10.,15., 17., 19., 20., 21., 23., 25., 26., 29.

Lossonczy Tamás köszöntése.
L.T. fotójával.
In: Budai Polgár (Budapest). – 17. évf. 17. sz. (2008. aug. 22.), p. 3.

2009

100 év után …
L.T. színes fotójával.
In: Budai Polgár (Budapest). – 18. évf. 16. sz. (2009. aug. 7.), p. 15.

Borzák Tibor: Száz év után-
In: Szabad Föld (Budapest). – 65. évf. 34. sz. (2009. aug. 19.), p. 6.

Búcsú Lossonczy Tamástól. „ars longa vita brevis”
Színes fotó L. Tamásról.
In: Budai Polgár (Budapest). – 18. évf. 23. sz. (2009. nov. 13.), p. 6.

D. V.: Átfestettem az évszázadot. 105 évesen is dolgozik Lossonczy Tamás.
In: Blikk (Budapest). – 16. évf. 238. sz. (2009. szept. 1.), p. 7.

Elhunyt Lossonczy Tamás.
Fekete-fehér portré, színes repr. Láncreakció (olajkép, MK 5)
In: Magyar Narancs (Budapest). – 21. évf. 46. sz. (2009. nov. 12.), p. 6.

ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola évkönyv a 2007/2008. iskolai évről az iskola
fennállásának 136. évében. – Budapest, ELTE Trefort Ágoston Gyakorló-iskola, 2009. – p. 204-207.

Hamvay Péter: A piktúra nem úri passzió. Ma is ecsetet fog a százötödk születésnapjára készülő Lossonczy Tamás festőművész.
In: Népszava (Budapest). – 187. sz. (2009. aug. 11.), p. 6.

Jolsvai András: A halhatatlan festő.
Két enteriör fotóval a kiállításról.
In: 168 óra (Budapest). – 21. évf. 34. sz. (2009. aug. 18.), p. 37.

Lossonczy Tamás 105 éves.
Színes reprodukció egy olajképről (MK 1452).
In: Műértő (Budapest). – 12. évf. 9. sz. (2009. szept.), p. 1.

Makrai Sonja: Az örök visszatérés művészete. Szűnni nem akaró alkotásvágy. A százöt éves Lossonczy Tamás köszöntése.
In: Magyar Nemzet (Budapest). – (2009. aug. 17.), p. 14.

Marosi Ernő: Lossonczy Tamás (1904-2009).
Egy grafika fekete-fehér fotójával.
In: Hét Hárs (Budapest). – 8. évf. 4. sz. (2009. karácsony), p. 47-48.

Masters, Christopher: Tamás Lossonczy obituary. Hungarian abstract painter who defied state persecution.
In: The Guardian. – (2009. dec. 14.)

Papp Oszkár: Derűs szembenézés. A 105 éves Lossonczy Tamás friss alkotásairól.
36 grafika fekete-fehér fotójával.
In: Hét Hárs (Budapest). – 8. évf. 2-3. sz. (2009. reformáció), p. 57-58., ill.

Papp Oszkár: Örömakkordok.
A 105 éves Lossonczy Tamás friss alkotásairól. Magyar Nemzeti Galéria, 2009. IX. 6-ig. Színes fotó: Papp Oszkár és L.T., színes repró két olajképről
(MK 1449-1, MK 1450-2) és egy grafikáról (2008).
In: Új Művészet (Budapest). – 20. évf. 10. sz. (2009. okt.), p. 31-33.

Péter Zs.: Kortalan művészet: alkotások a 100. év után.
Színes fotó: L.T. a kiállítás megnyitásán.
In: Budai Polgár (Budapest). – 18. évf. 17. sz. (2009. aug. 21.), p. 4.

(R.Gy.): Elhunyt Lossonczy Tamás.
In: Népszabadság (Budapest). – 67. évf. 258/2. sz. (2009. nov. 4.), p. 11.

Somogyi F. Anikó: Lossonczy Tamás varázsos emlékei. A 105 esztendős festő álmában is dolgozik, művei magukkal ragadják a nézőket.
In: Magyar Hírlap (Budapest). – 42. évf. 190. sz. (2009. aug. 14.), p. 15.

Szablyár Eszter: Birkózás a végtelennel. A ma 105 éves Lossonczy Tamás festő legutóbbi munkáival tiszteleg a művész előtt a Nemzeti Galéria.
In: Népszabadság (Budapest). – 67. évf. 188/2. sz. (2009. aug. 12.), p. 10.

Százöt évesen nyílt új műveiből kiállítása.
In: Vasárnap Reggel (Budapest). – 12. évf. 32. sz. (2009. aug. 16.), p. 13.

Szeifert Judit: Örök visszatérés.
In: Élet és Irodalom (Budapest). – 53. évf. 35. sz. (2009. aug. 28.), p. 29.

Tablók könyve, 1872-2009. – Budapest : ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola –
Nagykanizsa : M-M Bt., 2009. – p. 11., 31., 60.

Végső búcsú Lossonczy Tamástól.
In: Budai Polgár (Budapest). – 18. évf. 24. sz. (2009. nov. 27.), p. 9.

2010

Péter Zsuzsa: „Színekkel, formákkal kifejezett érzésvilág”
In: Budai Polgár. – 19. évf. 24. sz. (2010. nov. 26.), p. 13.

2012

In Memoriam Lossonczy Tamás.
Színes fotó L. Tamásról.
In: Budai Polgár (Budapest, II. ker.). – XXI. évf. 9. sz. (2012. máj. 4.), p. 16.

P. Zs.: Philemon és Baucis az Ady Endre utcában.
Színes fotó az avatásról (Jobbra fent Marosi Ernő, balra Németh Balázs, jobbra Pál Éda).
In: Budai Polgár. – 21. évf. 10. sz. (2012. máj. 18.), p. 4.
(Az emléktábla avatása május 11-én volt, a cikkben hibásan május 10. szerepel.)

2013

Kürti Emese: Lépéshátrány.
Kiállítás. Lépésváltás – Magyar Nemzeti Galéria.
In: Magyar Narancs (Budapest). – (2013. okt. 24.), p. 32-33.

2014

Az absztraktok galériája. Passuth Krisztina interjúja Lossonczy Tamással, 2006. november 21.
In: Műértő (Budapest). – 17. évf. 10. sz. (2014. okt.), p. 11.

Passuth Krisztina: Egy festő, akit nem lehet elfelejteni.
Kiállítás a MissionArt Galériában.
In: Műértő (Budapest). – 17. évf. 10. sz. (2014. okt.), p. [1], 11.

Trencsényi Zoltán: Százöt évesen a fotel volt a műterme.
In: Népszabadság (Budapest). – 72. évf. 193. sz. (2014. aug. 18.), p. 11.

Filmek

  • Yantra és absztrakció. Mezei Ottó beszélget Lossonczy Tamással. Bp. Országos
  • Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tára, 1995.
  • A művésznek nincs kora. Bp. Fórum Film, 2008.
  • MűSor. Riportfilm Lossonczy Tamással. Bp. DATA, 2009.
  • Budapest, 2011. március 29.